Detre Pál-emléktábla a PTE-sportcsarnokban
2008. április 24. csütörtök 10:02
Detre Pál 1916-ban született, 1949-től dolgozott a felsőoktatásban. 1955-től negyedszázadon át az egykori Pedfő, majd Tanárképző Főiskola testnevelés szakán oktatott, az atlétika, a röplabda és a játékelmélet volt a szakterülete.
Amint arról az intézetben megtartott bensőséges hangulatú megemlékezés során dr. Rétsági Erzsébet intézetigazgató asszony - maga is, mint Detre Pál tanítványa - visszaemlékezésében hangsúlyozta, a tanár úrban vasszigorú, következetes és igényes, ugyanakkor emberséges, a diákokra mindig figyelő, gyermekszerető egyéniségeket nevelő oktatót tisztelhettek.
Több évtizedes pályája során a tanítás mellett publikációk, szak- és tankönyvek sokaságán keresztül igyekezett átadni tudását a későbbi testnevelő-gererációknak.
Pályájuk során egykori hallgatói közül nagyon sokkal ápolt baráti viszonyt. Ezt igazolja, hogy az emléktábla-avatót is az 1965-ben végzett évfolyama kezdeményezte, amelynek tagjaihoz négy évtizedes barátság fűzte, és akik közül nagyon sokan most is részt vettek a megemlékezésen.
Az ünnepélyes hangulatot Sólyom Katalinnak, a PNSZ művészének és Gráf Veronikának a Művészeti Kar harmadéves fuvolistájának rövid előadása színesítette - majd Detre Pál özvegyének jelenlétében a kar dékánja, dr. Geresdi István leplezte le az emléktáblát.
Kép és szöveg: Sz. Zs.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gázolt a vonat a Pécs-Budapest vonalon
- Baranyai tűzoltó, Windischmann Dávid...
- Tizennyolc éve pörgeti a lemezeket...
- Befutottak az ötös lottó friss...
- Előnevelt süllők tízezreit...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Sok napsütést, de záport is kaphatunk...
- Rendőrkézen a pénteken balhézó utcai...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Japán ajándék ejti ámulatba a Pécsi...