Egy hét múlva kezdődik Imhof Gáborék pere: három törvényszék sem vállalta elfogultság miatt

2012. szeptember 11. kedd 21:20

Egy hét múlva kezdődik Imhof Gáborék pere: három törvényszék sem vállalta elfogultság miatt

Mint ismert, az egyetem gazdálkodásával kapcsolatos vesztegetési ügyben huszonhét ember - köztük Imhof Gábor egykori gazdasági főigazgató - ellen emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség. Sokáig kérdéses volt, hol tárgyalják az ügyet, miután három törvényszék is elfogultságot jelentett be. A jelenlegi állás szerint szeptember 18-án, kedden reggel kilenckor kezdődik a tárgyalás a Győri Törvényszéken - annak ellenére, hogy Komlódi András, az egyik vádlott pécsi ügyvédje a nyár folyamán kérvényezte, hogy a munka megkönnyítése érdekében mégis Pécsett folytassák le az eljárást. 

Az egykori gazdasági főigazgatót 2010 májusában vették őrizetbe, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ejárást indított "bűnszervezetben elkövetett vesztegetés" gyanúja miatt. Huszonkilenc embert gyanúsítottak meg, ám az ügyészség „csak" huszonhét fő ellen emelt vádat idén április elején vesztegetés és vagyon elleni bűncselekmények miatt. Ellenük harminc pontban emeltek vádat, az összegyűlt iratok több mint 16 ezer oldalt tesznek ki.

Jelen pillanatban csak a volt gazdasági főigazgató van előzetes letartóztatásban. Korábban ugyan 30 millió forint óvadék ellenében szabadon engedték, ám újra letartóztatták, miután irodatechnikai eszközöket próbált vásárolni a nála hagyott egyetemi bankkártyájával.

A huszonkilenc vádlott közül tizenhárman az egyetem egykori és jelenlegi dolgozói. Az utóbbi munkatársak közül hat ember ellen indítottak fegyelmi eljárást az intézményben, amit azonban a per lezárultáig felfüggesztettek. A gazdasági főigazgató egykori munkatársai közül öten közös megegyezéssel távoztak az egyetem kötelékéből, a főigazgatót menesztették, míg egy kollégát felfüggesztettek a munkavégzés alól.

Sok huzavona után úgy tűnik, eldőlt, hol zajlik majd a per. Az eredetileg kijelölt Pécsi Törvényszék elfogultság miatt nem vállalta a tárgyalás lebonyolítását - ugyanígy tett a kaposvári és zalaegerszegi testület is. Indoklásukban azzal érveltek, hogy együttműködési megállapodásuk van a pécsi egyetemmel, emellett több bíró is oktat, valamint néhányuk gyereke is a PTE hallgatója.

Komlódi András, az egyik gyanúsított ügyvédje még a nyár folyamán fordult a Győri Törvényszékhez és az Országos Bírói Hivatal elnökéhez, kérvényezve, hogy mégis Pécsett folytassák le az eljárást. Érvelése szerint a sok utazással járó megterhelés miatt veszélybe kerülhetne az ügyvédi munka megfelelő színvonalú ellátása.

A Pécsi Újság.hu megkeresésére ügyvéd azt mondta, még nem kaptak választ kérvényükre, így a "hivatalos állás szerint szeptember 18-án reggel kilenckor kezdődik Győrben a per tárgyalása" - mondta.

A tét nem kicsi, a gyanúsítottak a vád szerint több mint százmillió forintos kárt okoztak azzal, hogy kenőpénzek elfogadásával beszállító és szolgáltatási szerződéseket kötöttek. Az egyetem egyébként kártérítési igényt támasztott, hogy csökkentse az intézményt ért károkat.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva