Aki óvatosan bánt számozott töltényeivel - Belénessy Csabára emlékezünk
Vasárnap érkezett a szomorú hír, életének 75. évében elhunyt Belénessy Csaba. Emléke előtt tisztelegve idézzük fel 2021-ben vele készített interjúnkat. - Apámnak egykor tettem egy ígéretet - gondolt vissza újságírói pályája elejére Belénessy Csaba. - Azt kérte, „ezeknek" ne csinálj mást, legfeljebb sportot. Onnan indult el a pályafutásom, a nyomtatott sajtóban. Azt követően viszont belesodródtam a közéletbe, a politikába, háborúban is voltam tudósító. Szóval lassan, de véglegesen elnyelt a rendszer.- Meglehetősen kacskaringós pályája során legtöbbször...Rengetegen űzték a telet vasárnap Mohácson, alaposan kitettek magukért a busók
Számok ugyan természetesen még nincsenek, de talán nem is az a lényeg, pontosan hányan voltak vasárnap Mohácson, sokkal inkább az, hogy a busójárás ezúttal is rengeteg érdeklődőt vonzott, a szomorkás, időnként esős időjárás ellenére. Vasárnap reggel bizony nagyon sokan kémlelték az eget Mohácson, s másutt is, ahonnan útra kelni készülődtek a busójárásra: esik, nem esik? Az időjárás aztán egész nap szomorkás maradt, az eső is többször csepergett, néha egy picit jobban is eleredt, mindez azonban senkinek sem szegte a kedvét.Különösen nem a busókét, akiknek a havas-jeges...Jövő héten is nagyon számítanak a baranyai véradókra
A következő helyszíneken és időpontokban várják a jövő héten a véradókat Baranyában: Magyarhertelend, Közösségi Centrum (Kossuth L. utca 51.) február 13. 9:00 - 11:00Kozármisleny, Művelődési Ház (Pécsi utca 1.) február 15. 15:30 - 18:00Mánfa, Művelődési Ház (Fábián Béla utca 58.) február 15. 9:00 - 11:00Somberek, Művelődési Ház (Kossuth L. utca 113/a..) február 15. 14:00 - 17:00 Állandó véradási lehetőség:Pécsi Regionális Vérellátó Központ, Pécs, Pacsirta u. 3.Telefon: +36 72 215 634 vagy +36 72 211 920Véradási időpont:Hétfő, Csütörtök:...A pécsi és a harkányi...
Újabb 13 vasútállomáson és 6 autóbusz-állomáson érhetők el a GLS csomagautomatái - közölte a MÁV-Volán-csoport vasárnap reggel...Meghalt Belénessy Csaba...
Életének 75. évében elhunyt Belénessy Csaba. 1949. november 11-én született Zákányban, Nagykanizsán, a Winkler Lajos Vegyipari...Mikor, hol busózzunk? Íme,...
A keddig tartó busójáráson tizenöt helyszínen több mint 160 rendezvényt tartanak. Ezek számbavételét szeretnénk megkönnyíteni...Sellyén dőlt meg a hajnali...
Megdőlt a hajnali melegrekord pénteken: Sellyén nem csökkent 11,1 Celsius-fok alá a hőmérséklet - közölte a HungaroMet Zrt....Itt a farsang, áll a bál:...
A télűző népszokás 1783 óta íródó történetében akár látogatócsúcs is születhet vasárnap, a busójárás híre messziről is...A MÁV és a Volán is...
Több tízezer embert várnap vasárnap Mohácsra, a busójárás fő napjára. A MÁV-START a könnyebb hazajutás érdekében a...Élőben ad közvetítést a közmédia a busójárásról
Február 11-én, farsangvasárnap Mohácsra látogat az M5 kulturális csatorna. Az UNESCO szellemi kulturális örökségeként jegyzett busójárás az év legmeghatározóbb eseménye a téli hónapokban. A csatorna 16 órakor kezdődő, több mint másfél órás élő közvetítésében.Az M5 és a Kossuth Rádió idén is élőben jelentkezik a tavaszváró esemény forgatagából. A televíziós közvetítésben Jámbor Flóra műsorvezetésével és Hamar Donát tudósításával nyerhetnek betekintést a népszokás legizgalmasabb pillanataiba, találkozhatnak a hagyományok őrzőivel, és megismerhetik a busójárás jelentőségét.A nézők...Májustól irányíthatja rendőrlámpa a forgalmat a hírhedt nagyárpádi kereszteződésnél
A téli leállást követően hétfőn folytatódnak a rendőrlámpa kiépítésével kapcsolatos munkálatok Nagyárpádon, a Kanizsai Dorottya út, illetve a Kemény Zsigmond utca kereszteződésében. A csomópont átalakítása miatt a buszforgalmat is korlátozzák. Ahogy arról lapunkban korábban beszámoltunk, aláírásgyűjtés is zajlott annak érdekében, hogy a Kanizsai Dorottya út, illetve a Kemény Zsigmond utca találkozásánál rendőrlámpát alakítsanak ki. A kezdeményezéshez csatlakozók szerint a nagyárpádi csomópont rendkívül balesetveszélyes, az 57-es főútra csak nehezen lehet ráhajtani,...Kommandósok ébresztették egy baranyai bűnbanda tagjait - Videó!
Évindító akciójával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága sikeresen számolt fel egy fiktív számlák kibocsátására szakosodott bűnszervezetet. A nyomozóhatóság vagyonbiztosítási intézkedései hatására a költségvetésnek okozott 500 millió forintot meghaladó vagyoni hátrány az utolsó forintig megtérült. Az akcióval felszámolt bűnszervezet számlagyárként működött, az azt üzemeltető elkövetők huszonöt gazdasági társaságból álló céghálózat biztosításával segítették két haszonhúzó társaság adóelkerülését. A cégláncolat tagjai...Baleset miatt késnek a...
Péntek reggeltől baleseti helyszínelés miatt Keszőhidegkút-Gyönk és Szakály-Hőgyész között szünetel a vonatközlekedés, a pécsi...Maszkot öltött...
Hagyományosan az óvodások és iskolások műsorával kezdődött meg a busójárás csütörtökön, kisfarsang napján. A főtéren zajló...Gyárfás Tamást hét év...
Gyárfás Tamást hét év fegyházbüntetésre, Portik Tamást életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte Fenyő János médiavállalkozó...Még soha nem lakta ennyi...
Idén már 21. alkalommal került sor a téli sasszámlálásra, a hagyományokhoz híven ismét az egész Kárpát-medencére kiterjedően....Pécsi, mohácsi tagból álló...
Györfi Anna, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze és Kéméndi Tamás, mohácsi harmonikaművész duóban indultak A DAL idei...Végre kezdődik:...
Minden eddiginél több, mintegy 2500 maskarás űzi a telet csütörtöktől jövő keddig a mohácsi busójáráson. A népszokás hat napon...Három autó ütközött az 57-es pécsi bevezető szakaszán
Az érintett útszakaszon - az utinform.hu szerint a 37-es kilométerszelvénynél - forgalomkorlátozás van érvényben mindkét irányban. A balesetben hárman sérültek meg, őket kórházba szállították.Egy pécsi képviselő vérfürdőt jövendölt a Király utcában a száguldozás miatt
„Az első villamos már elindult felénk. Csilingel, amerre jár." - szólt a népszerű sláger, Tolcsvay László szerzeménye, évtizedekkel ezelőtt. Ha azonban időben sokkal távolabbra tekintünk vissza, akkor szinte döbbenetes, hogy Pécsett, immár 110 esztendővel korábban kezdte meg szolgálatát a sárga közlekedési eszközpark. A feljegyzések szerint 1913. október 20-án gördültek ki a remiz épületéből a csikorgó vaskerekűek. A fiákeresek, konflistulajdonosok nem nagyon örültek a szervezetten, tömegeket szállítani tudó járműveknek. Ahhoz, hogy a Mecsek lábánál...Elrabolta, megerőszakolta volt feleségét egy baranyai férfi
A Szigetvári Járásbíróság a kedden megtartott nyilvános előkészítő ülésen meghozott ítéletével a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt egy év négy hónap börtönre ítélt egy férfit, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette. Kötelezte a vádlottat 82.701 forint bűnügyi költség megfizetésére. A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi korábban házasságban élt a sértett nővel egy baranyai községben, a házasságuk felbontására 2022 januárjában került sor. A vádlott és a sértett ezt...A rovat további témái
- Harminc kilométeren át menekült a rendőrök elől egy baranyai férfi - Videó!
- A busójárás minden napján dolgoznak a NAV revizorai
- Busójáráshoz kötődő értékes ajándékok várnak a véradókra
- Münchenbe, Máltára és esetleg Korfura is elszállhatunk majd a pogányi reptérről
- Nézze meg, mi volt a divat ötvenhat éve Baranyában, 1968 tavaszán - Videó!
- Hárman sérültek meg egy hármas karambolban Pécsett
« Előző
270 | 297 | 324 | 351 | 378 | 405 | 432 | 459 | 486 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre érkezik a Tour de Hongrie...
- Krausz Ferenc: itthon is elérhető a...
- Anyára és gyerekére robbanthattak rá...
- Brutálisan sokan menekültek egy nap...
- Belekapaszkodott az utolsó...
- Mesél a mély: Drakula pincéjét is...
- Itt van a kincset érő öt szám, nézze...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Mohácson született negyven éve a...
- Bringával járhatjuk be az M6-os új...