Felesleges volt milliókat költeni a pécsi varjak elűzésére - Még többen lettek
2023. szeptember 16. szombat 12:19

A Magyar Madártani Egyesült baranyai csoportja szerint ablakon kidobott pénz volt a pécsi varjak elűzésére költött milliók, a megyeszékhely állománya ugyanis nemhogy nem csökkent, hanem még nőtt is, a beavatkozással pedig azt érték el, hogy a varjak még nagyobb területen szóródtak szét a városban, így 32 új telep alakult ki, s jóval több is lett belőlük.
Pécsett például a folytatódó fészekleverések mellett az egykori Honvéd Kórház területén történt látványos beavatkozás, facsonkolás.
A Magyar Madártani Egyesült baranyai csoportja szerint mindez teljesen hiábavaló és így felesleges volt, ablakon kidobott pénz volt az erre fordított milliók.
A Honvéd Kórház területén fészkelő párok egy része szétszóródott a környéken, és most már a központi temető több pontján is megtelepedtek (a temető déli részének keskeny erdősávjában korábban is fészkeltek).
Teljesen értelmetlen volt a vásártér déli határvonalán lévő fészkek leverése, ahol a varjak jelenléte kevésbé volt zavaró. A fészküket vesztett párok új helyeket keresve ismét megjelentek a kertvárosi panelok közötti fákon, ahonnan korábban a facsonkolások és a fészekleverések miatt eltűntek. Jelentősen nőtt ezzel a "balesetveszély", a vállalkozók már készülhetnek a következő "metszésekre".
Minden beavatkozás ellenére a vármegyeszékhely állománya 16,4%-os gyarapodást mutat, a költő párok száma 1041-re tehető. Megszűnt ugyan 6 kisebb kolónia, de a Kertvárosban és az Uránvárosban 32 új telep alakult ki jellemzően 2-10 páros állománnyal. A varjak tehát még nagyobb területen szóródtak szét. Már az Árpádvárosban is megtelepedett néhány pár.
A pécsi varjak elsősorban a városi hulladékon élnek, bár rendszeresen kijárnak táplálkozni a környező mezőgazdasági területekre is.
A lakosság a saját szemetelésével, a tároló konténerek fedelének nyitva hagyásával növeli a varjak táplálékbázisát.
A madarak kiváló alkalmazkodó képességüknek köszönhetően ezt a táplálékbázist teljes egészében kihasználják. Amíg a hulladékgyűjtés nem lesz teljesen zárt rendszerű, addig, a varjak száma aligha fog csökkenni, vélekednek a madártani egyesület szakemberei.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Új helyre költözik a pécsi szemészeti...
- Sok pénzt érhet ez az öt szám a...
- Hatos. A f*szt, kilences: ez szinte...
- Ha esik, ha fúj, megint fél Pécset...
- Nagy buli lesz az októberi vörösbor...
- Vérfürdőt jövendölt a Király utcában...
- Ez már tényleg ősz: esős időjárás...
- Álprofilok mögé bújva hívogatott...
- Több mint 14 ezren menekültek...
- Sporttörténelmi sikert ért el a...