Elviszik a légimentőbázist a pogányi reptérről, jövőre már Szekszárdról száll fel a helikopter

2020. január 27. hétfő 14:18

Elviszik a légimentőbázist a pogányi reptérről, jövőre már Szekszárdról száll fel a helikopter

Már nem sokáig működik a Pécs melletti repülőtéren a légimentőbázis. Az Országos Rendőr-főkapitányság lapunknak megerősítette, az új szekszárdi létesítmény átadását követően a tevékenységet nem Pogányból végzik majd. Információink szerint évente több millió forint bevételtől esik el a költözés miatt a repteret üzemeltető - a pécsi önkormányzat többségi tulajdonában lévő - társaság.


Régóta napirenden van
a pogányi repülőtéren működő légimentőbázis Szekszárdra telepítése. A szakemberek szerint a tolnai megyeszékhelyről rövidebb idő alatt a mostaninál nagyobb terület érhető el a helikopter számára.

Ugyan 2016-ban még úgy tűnt, hogy az erről szóló tervek meghiúsulnak, miután az Országos Mentőszolgálat elállt a leszálló és a hangár megépítésétől, mostanra azonban eldőlt, hogy mégis megvalósul a beruházás. A légi mentés repüléshez tartozó feladatait átvevő Készenléti Rendőrség tavaly októberben jelezte szándékát a bázis megvalósítására, január elején pedig a szekszárdi közgyűlés hozzájárulását adta ahhoz, hogy a korábban erre a célra kijelölt terület az állami szerv kezelésébe kerüljön.

Lapunk megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálat hétfőn megerősítette arról szóló értesülésünket, hogy megszületett a döntés az áttelepítésről. Mint írták, a szekszárdi komplexum átadását követően „a rendőrség a pécsi légimentőbázist nem tervezi működtetni".

Az ORFK közölte, megkezdődött az új légimentőbázisok építésének tervezése, amelyek között a szekszárdi is szerepel. Hozzátették, az előzetes munkálatoktól és a kivitelezéstől függően az új létesítmény átadása legkorábban a jövő év első felében várható.

A téma kapcsán természetesen kerestük a pécsi önkormányzatot, amely többségi tulajdonosa a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft.-nek. A városházán többek közt arról érdeklődtünk, hogy kezdeményeznek-e tárgyalásokat a döntés megváltoztatása érdekében, illetve arra is rákérdeztünk, hogy mekkora összeggel csökken a társaság bevétele a költöztetés miatt. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk válaszokat, ám információink szerint éves szinten nagyjából 3-4 millió forintos kieséssel számolhatnak a cégnél.

Palotás Péter - Fotó: Dittrich Éva (archív)