Eltűnt pécsi becsületsüllyesztők: tompultak az agyak, s bizony élesek voltak a kések

2021. november 23. kedd 10:34

Eltűnt pécsi becsületsüllyesztők: tompultak az agyak, s bizony élesek voltak a kések

Lehetne szebben mondani, de felesleges. Alapvetően kocsmákról volt szó, abból is a rosszabbak közül valókról. Egyesek a második nagy háború előttről maradtak a pécsiekre, mások a szocializmus torz szülötteiként működtek. Rejtői alakokkal, olcsó árakkal, könnyen elcsattanó pofonokkal. Egy már-már végleg letűnt világ, kevés írásos emlékkel, inkább csak a szájhagyomány útján terjesztve, esetleg személyes tapasztalatokra alapozva. Visszasírni ugyan felesleges lenne őket, de aki legalább egyszer nem volt ilyen közegben, annak nyilván hiányos ismeretei lehetnek bizonyos kultúrkörök, társadalmi rétegek működési elveiről.


A elmúlt évszázad hatvanas éveiben szinte kultikus egységnek számított a Búza tértől nem messze „elterülő" Csendes nevű becsületcsökkentő. Oda a rendőrök csak „haza" jártak. A törzsközönség erősen vegyesnek számított, de kocsisokból, meg széntrógerekből nem akadt hiány. Ha verekedés nélkül sikerült zárniuk a műszakot, akkor azt külön feljegyezték a pénztárkönyvbe.

A 6-os számú főközlekedési út kivezető szakaszánál, a mai Komlói út sarkán állt a Jó szerencsét! krimó. Túlélte a rendszerváltást, csupán 2002-ben söpörte el a kereszteződés átépítése. Egykoron a Tolbuhin út volt a széles pálya neve. Nos, a Jó szerencsét! besorolása a római számok világában szinte lehetetlen feladat lenne. Mert egykoron IV-ig tartott a skála, de a jelzett placc csak ezek után következhetett, szoros ötödikként. A közeli, akkor még működő laktanya miatt a katonák számára tiltott helynek számított, bár azért ez nem mindenkit rettentett el a felkeresésétől, az egyenruhások közül.

A Bajcsy-Zsilinszky Endre utcában, ahol most az új vásárcsarnok épül, a Délvidéki italbolt számított egy nívótlan helynek. A közeli Volán Vállalat miatt hívták cseppet sem hivatalosan Kis Tefunak is, kevéssé választékosan hallgatott még a Zöld Takony megszólításra is. Vele szemben, vagy inkább átellenben állt az egyik pécsi lóhúsbolt. Emez térfélen, hétköznap, délidőben az asztalon táncolás olyan természetes jelenségnek számított, mint hogy a keleti végeken jön fel a Nap.

Túl a síneken, déli irányban, a bőrgyár, meg a húsüzem ipari miliőjében várta a dolgozókat az Aranybika vendéglő. Pacallal, vesevelővel, más egyéb belsőségből készült ételekkel. Brigádgyűlések után kiváló helyszín volt a sörfogyasztásra, némi halk „ordibálásra", de fátyolos tekintetű menyasszonyok nem oda képzelték el az esküvőjük összejövetelét.

A Keszüi úton, a Táncsics Mihály utcai elágazásnál kerthelyiséggel hívogatta a tikkadt vándorokat a Szomjas Tüzér. Utalva ezzel a névadójára, a szomszédos kaszárnyára.

A Lokomotív

A pécsi főpályaudvarral szemközt, a Lenin téren, a Lokomotív csalogatta a nem utazni, hanem maradni vágyókat. Ha valaki viszont az állomási főbejárat felől érkezett, akkor nem kellett lejárnia a cipőtalpát, egy korsó sör miatt. Az ital sűrűsége bizonytalan volt, de áraiban nem tartozott a luxuskategóriába. Olyan volt a vendégköre, hogy az sem zavarta őket, amit sejtettek: még a vizet is hígították, nem csak a bort.

Ahonnan néha kiugrott pár szökevény is, az úgynevezett „kerítésparancsnokság" érintésével. Esetenként egy-egy karszalagos ügyeletes tiszt szintén feltűnt, ha valakit sürgősen szeretett volna látni a beosztottjai közül. Nem állandóan, ám alkalomszerűen a cigány is hegedült, többek őszinte szomorúságára. Egészen addig, míg egy gonosz másodpercben, egy furfangos vendég, egy cégtől „kommunizált" pillanatragasztóval oda nem rögzítette a brácsát a vasasztalhoz. Ráment egy tubussal, de a zene elhallgatott, miután a tulajdonos visszatért a mosdóból. A hangszertest meg repedt rendesen.

A Mecsek oldalának alsó lankáinál állt egykoron a Zöldfa kocsma. A Vak Bottyán utca, illetve a Zöldfa utca sarkán rengeteg dolgot túlélt a búfelejtő. Egy dolgot azonban képtelen volt megúszni. Még a rendszerváltás hajnalán, egy elszabadult markológép beleszaladt a frontoldalba, azzal okozva jelentős galibát. Fékhibára hivatkozott a gépkezelő, a gyors bontás véget vetett a sikertörténetnek. Nem lehet kideríteni, mennyi volt benne a szándékosság, biztososítás csalás, de személyi sérülés nem történt, annyi bizonyos. A helyi ivók szétszóródtak, csak az emlékük maradt ott.

A sor nem végtelen, de ott állt még a Piros Rózsa az Ágoston tér szomszédságában, a maga válogatott közönségével, hogy Munkácsy Mihály utcai Barlangról se feledkezzünk meg, sajátos félhomályával. A Hősök terére, az ottani Kikelet italboltba a helyi erőkön kívül tényleg csupán a héroszok, meg a bátrak jártak.

 

Pucz Péter