Bőzsöny Ferencet egyszer II. János Pál miatt helikopterrel hozták haza

2014. január 18. szombat 17:28

Bőzsöny Ferencet egyszer II. János Pál miatt helikopterrel hozták haza

A nyolcvanhárom éves rádiós legenda, bemondó, tanár, előadóművész, a Magyar Rádió főbemondója pécsi kölyök volt. A Pacsirta utcában lakott szüleivel és öccsével, Lászlóval, de sűrűn megfordult a Jókai tér 3. szám alatt is nagymamájánál. Családja vendéglátásból élt, kocsmájuk és élelmiszerboltjuk volt.

Bőzsöny Ferenc budapesti lakásában fogadta munkatársunkat, ahol minden egyes tárgynak története van. A nosztalgiázást a rádiós évekkel kezdte, szóba került Nagy Imre és Mindszenty bíboros beszéde, amiket ő konferált fel 1956-ban, alig három hónapos gyakorlattal. Elmesélte élete legnagyobb élményét is, amikor találkozhatott II. János Pál pápával.

- Milyen út vezetett a rádiózáshoz?

- A veszprémi piaristákhoz jártam középiskolába 1947-től kisszeminaristaként, 1952-ben feloszlatták a teológiát. Ezután ötször jelentkeztem más és más egyetemi szakokra, de egyikre sem vettek fel a vallásos előéletem miatt. Így hát gyárakban kezdtem dolgozni, majd sorkatonának álltam. A híradósokhoz kerültem, ahol a parancsnok rögtön felfigyelt a hangomra, ő tanácsolta, hogy jelentkezzek a Magyar Rádió meghallgatására. Akkor még nem tudtam, hogy háromezernél is többen jelentkeztek, ha tudomásom lett volna róla, talán nem is megyek el. Mégis engem választottak. Egyetlen lépést kellett csak megtennem a kiválasztás után, leadni az önéletrajzom. Apám ekkor már Amerikában élt, nevelőanyámmal nem tudtunk utánamenni, ezért maradtunk Budapesten. Tudtam, nem írhatom be sem vallásos előéletem, sem azt, hogy ő disszidált, ezért anyám javaslatára, kihagytam ezeket a részleteket. „Aki időt nyer, életet nyer"- mondta. Ez volt talán legbölcsebb gondolata.

A rövid önéletrajz feltűnt a főszerkesztőnek, aki egyből behívatta Bőzsönyt. Mindent el kellett mondania, de végül felvették. 1956. augusztus 24-én 16 óra 30 perckor szólalt meg először a Magyar Rádióban. Egy hónap után gyakornokból státuszos hírbemondó lett. Még aligha sikerült megszoknia a rádiózást, amikor októberben kitört a forradalom. 

- Hogy élte meg az 56-os eseményeket?

- Kétszer kellett megadnom magam, először a magyaroknak, majd az oroszoknak. A II. világháborúban már átéltem bombázásokat, ami szörnyű volt, de 56-ot még nehezebben éltem meg. Budapest lángolt, mindenhol holtestek, nem lehetett tudni, mi következik, csak azt, hogy a ruszki tankok elől nincs menekvés. Amerika csúnyán cserbenhagyott minket. Édesapám megpróbált utat szervezni nekünk, de nem sikerült kimennünk utána.

Fiatal hírbemondóként ő konferálhatta fel Nagy Imrét és Mindszenty bíborost. A szabadságharc végeztével kezdett beletanulni a szakmába. Már az elején eldöntötte, ő lesz a legjobb, így is lett.

- Hogyan sikerült a legjobbá válnia?

- Beírattak beszédtanárhoz. Mindenki el volt ájulva a hangomtól, kivéve őt. „Ez nem hang, ez morgás" - mondta sűrűn, kritizált mindenben. Egy évre írattak be, utána még hat évig jártam. A rádiós életben talán az izgalmakat, a feszültséget volt a legnehezebb megszoknom. Ezért elkezdtem a filmgyárban is dolgozni narrátorként. Ez segített, hogy biztosabb legyen az olvasásom. Akkoriban 10 perces volt egy rész, ha az ember az utolsó szót elrontotta, akkor is kezdhette elölről. Szinkronizáltam referencia filmeket, szakmai, orvosi filmeket is rengeteget. Kialakult az a készségem, hogy két sorral előre jártam a szövegben, láttam a hibát, így tudtam alakítani rajta, ha kellett. Hírszerkesztéssel nem foglalkoztam, a rádióban elém tették a felolvasnivalót, ám szerepeltem élő műsorokban, ahol meg kellett tanulnom rögtönözni. Amikor kigyulladt a piros lámpa, kigyúlt agyam légszeszlángja. De ehhez el kellett sajátítanom a helyes beszédet, ahol mindennek jelentősége van, a hangsúlyoknak, szüneteknek, gyorsaságnak. A megfelelő légzéstechnika legalább ilyen lényeges, ennek érdekében évekig jógáztam.

- Egy dologról mondta, hogy megszokni nem lehetett csak elfogadni. Mi volt ez?

- Ez a három műszakos munkabeosztás volt. Háromszor nappal, utána háromszor éjszaka, majd háromszor hajnalban dolgoztam harmincegy éven át. Az utolsó kilenc évben már főbemondó voltam, akkor már nem kellett hajnali négyre beérnem. Utána tizenhat évig nyugdíjazott hírbemondóként még ottmaradtam a rádiónál. Két dolgot tartottam mindig is fontosnak, a reggelit és a mértéket. Ha enyém volt a hajnali műszak, mindig vittem a kollégáimnak reggelit - kis katonákra szeleteltem a kenyeret - és egy gyűszűnyi Unicumot, csak utána lehetett cigarettázni.

- Melyek voltak kedvenc munkái?

 

- Sok számomra kedves témával foglalkoztam, egy rádiós műsor azonban közelebb áll hozzám a többinél. A 2000. év pünkösdjétől indult el a rádióban a magyar harangok történetét bemutató sorozat, amelynek során minden héten más-más templom harangja szólt délben a Kossuth Rádióban. Ennek narrátori feladatait a kezdetektől én láttam el. Már gyermekkorom óta különösen tetszettek a templomok, harangok, ezért nagy öröm volt számomra, hogy több mint 300 harangot szólaltattak meg, többek között a határon túli templomok harangjait is. A másik nagy kedvencem egy tudományos televíziós magazin volt, a Delta. Évtizedeken át voltam a műsor narrátora. Ezek mellett rengeteg operát, hangversenyt konferáltam, nagyon szeretem a komoly zenét, így ezek mindig is közel álltak a szívemhez. A mai zenészek közül Ákost kedvelem leginkább, a művészete és az emberi tulajdonságai miatt.

- Élete egyik legnagyobb élménye II. János Pál pápa első magyarországi látogatása során érte. Hogy emlékszik vissza az eseményre?

- 1991-ben Mayer Mihály püspök úr kért fel, hogy én olvassam fel II. János Pál pápa pécsi miséjén az egyik liturgikus szöveget magyarul. Egyetlen gond volt, hogy budapesti munkám miatt nem tudtak elengedni egész napra, ezért az utazás leggyorsabb formáját kellett megtalálnom. Megkérdeztem, mivel utazik a pápa Esztergomból Pécsre, azt felelték helikopterrel. Sikerült megoldani, hogy én is helikopterrel jussak le Pécsre. Mellettem horvátul, németül és szerbül is elhangzott a szöveg. Hihetetlen örömöt jelentett számomra, hogy ott állhattam mellette pár méterre, ezért utólag kiírtam magamból az élményt magyarul és egy hirtelen ötlettől vezérelve elküldtem a Szentatyának. Legnagyobb meglepetésemre válaszolt, magyar nyelven. Azóta is bekeretezve őrzöm lakásom falán.

- Hogy telnek a napjai manapság?

- Nyugdíjas éveimet töltöm, ám meghívásokban így is bővelkedem. Könyvbemutatókra, kiállításokra, különféle ünnepségekre, rendezvényekre járok. Jól megszokott asztaltársaságommal immáron kétszázhuszonharmadszor találkoztunk. Lányom, Edina Tirolban él, három unoka nagyapja vagyok, de velük csak ritkán találkozom. Fogadott római katolikus plébános fiammal, Istvánnal, annál sűrűbben. Páratlan figyelme és gondoskodása, rengeteg elfoglaltsága mellett, énrám is kiterjed.  A nyarakat többnyire a Dunakanyarban fekvő zebegényi házában tölti. Régen nagyon szeretettem utazni - angolul és németül, de latinul is írok, olvasok és beszélek - ám manapság már jobban szeretek a megszokott környezetében lenni. Két igazán kedvenc helyem van Magyarországon: az egyik Zebegény, a másik Pécs. Szülővárosomba, amikor tehetem visszatérek és meglátogatom régi barátaimat, gyermekkorom színhelyeit, a Makárhegyi-szőlőt, a különösképpen tisztelt pálos atyákat, és a ma már temetőben nyugvó hozzátartozóim, elsősorban édesanyám sírját.

Horváth Patrícia