Pár száz év történelem: ennyire volt magyar a magyar tengeri kikötő, Fiume

2022. június 06. hétfő 16:54

Nem olyan régen némi „kardcsörgetés" lett abból, hogy korábban Magyarországnak volt-e tengere a mai Horvátország területén. Ha a kérdést a lehető legdogmatikusabban vizsgáljuk, akkor sajnos nem. De akad a dolognak a hétköznapibb értelmezése is. Onnan nézve elvitathatatlan a magyar fennhatóság. Mindennek valódi emlékei is akadnak szép számmal. Azokat megcáfolni - normális érvrendszer mellett - egyenlő a lehetetlennel.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy Mária Terézia császárnő 1776. augusztus 9-i hatállyal a Magyar Szent Korona tagjának, azaz a Magyar Királyság részének ismerte el Fiume és Szádrév városát, illetve annak közvetlen környezetét. Ez önmagában úgy hangzik, mintha tökéletesen egyértelmű lenne.

De a territórium felett Magyarország csupán a Horvát Királyságon keresztül gyakorolhatott felügyeleti jogot.

Később még bonyolódott a helyzet, mert az uralkodónő 1779. április 23-án szabadkereskedelmi várossá nyilvánította Fiumét. Az egész terület a fiumei főkormányzóság alá került. Ennek okán egyszerre küldhettek képviselőt a magyar, illetve a horvát országgyűlésbe is.

Erősen leegyszerűsítve ennyi lenne a lényeg.

Kézről-kézre

A Magyar Tengermellék az I. világháború után megszűnt létezni, a mi fennhatóságunk alatt. Egy részét a Szerb-Horvát-Szlovén Köztársasághoz csatolták, míg Fiume olasz megszállás alá került. Egy ideig Fiumei Szabadállamként is létezett, majd az Olasz Királyság fennhatósága alá is tartozott. Része volt Jugoszláviának, a szétesett államszövetség után Horvátországban találta magát a földrajzi rész.

Ennél kissé mélyebbre ásva a dolgokban, érdemes tudni, hogy Magyar Adria Egyesületet a tengeri hajózással és tengerkutatással összefüggő problémák, valamint az Adria magyar vonatkozású történelmi kérdéseinek tanulmányozására alapította Gonda Béla, még 1910-ben.

A szervezet közlönye A Tenger című folyóirat lett, 1911-ben. Amelyik országnak létezett Magyar Tengermellék néven ismert része, meg újságja is a témakörben, attól Fiume városát elvitatni dőreség lenne.

A magyar kormány, illetve a fiumei kormányszék folyamatosan együttműködött. Ennek a munkának kiemelkedő alakja volt Ürményi József kormányzó. A napóleoni háborúk után, 1822-ben csatolták vissza Fiumét.

Ekkor rövid ideig Majláth György volt az első számú helyi vezető. őt követte Ürményi. Az ő nevéhez köthető az úgynevezett fiumarai csatornakikötő rendezése, meghosszabbítása, a hullámgátak biztosítása.

Hozzá kapcsolódott akkoriban a hatalmas fellendülés, virágzás, ami a kereskedelemben és a hajózásban volt tapasztalható.

Erről írt sajtótanulmányt A Tenger című lapban dr. Maylender Mihály, aki az első fiumei gőzhajózási társaság megalapításáról is szót ejtett.

Ha valakinek még lennének aggályai a magyar tengerészet ügyében, azoknak álljon itt egy másik adalék. A korábban már említett kiadványban megemlékeztek arról, miszerint a magyar kereskedelmi hajóraj két részből állt.

Az egyik volt a hosszújáratú közlekedés, a másik pedig menetrendszerű hajóvonalak feladatait látta el. Előbbibe tartoztak a tengerhajózási vállalatok, amelyek rendszeres közeli utak végrehajtóit látták el árukkal.

A Fiume és az Adria partja mentén hajózók a magyar és a dalmáciai kikötők mentén szervezték a forgalmat. A távolabbi utakat a Tengerhajózási Részvénytársaság intézte, Európa nyugati kikötőit érintve. Ennél is nagyobb kihívásnak számított, hogy állandóan szállítottak készleteket Brazíliába, vagy visszafelé.

Ezen ismeretek alapján bátran kijelenthetjük, a magyaroknak sokrétű volt a feladata a fiumei kikötőben, amit joggal érezhetünk - legalábbis a szívünkben - egy kicsit magunkénak.