Látványos bolygóegyüttállás lesz látható a jövő héten
2023. március 23. csütörtök 12:32

Látványos együttállás, "bolygósorakozó" lesz a jövő héten: március 30-án este a Vénusz és az Uránusz alig több mint egy foknyira látszik majd egymástól az égbolton.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a két bolygó már alkonyat után megfigyelhető lesz a nyugati égen.
Akinek nagyon éles szeme van és teljesen sötét, vidéki égbolt alatt tud észlelni, akár szabad szemmel is megpillanthatja a vakítóan fényes Vénusz melletti nagyon halvány Uránuszt.
Egy egyszerű kézi távcsővel azonban sokkal könnyebb megfigyelni a párost.
Ennek segítségével a Vénusz vakítóan fényesnek, míg az Uránusz egy halvány, zöldes-kékes csillagnak látszik majd a Vénusztól balra, kicsit lefelé.
A Vénusz már negyed nyolc körül megpillantható lesz, és iránytűként segíthet megtalálni az Uránuszt. A halvány bolygót azonban csak fél kilenc körül lehet majd meglátni.
Az Uránusz és a Vénusz 2-3 évente közelítik meg egymást. A két bolygó legközelebb 2025. júliusában találkozik az égbolton, ám akkor megközelítőleg másfélszer akkora távolságban haladnak el egymáshoz képest, mint most. A mostaninál közelebb csak 2028. június elején lesz a páros egymáshoz.
A nem mindennapi tavaszi bolygósorakozóról és annak megfigyeléséről részletes blogbejegyzés olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló Univerzum hírei blogoldalon - írták.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A kommandósok vetettek véget egy...
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Ledobta kutyáját a negyedikről egy...
- Parkinson-kórban szenvedők ezreinek...
- Először csökkent érdemben az infláció...
- Váratlanul összehívta a Védelmi...
- Megdöbbentő ok miatt maradt el Juhász...
- Csütörtökön is ránk szakadhat az ég,...
- Vármegyeszerte árulta a drogot egy...
- Olyan idő lesz csütörtökön, hogy...