Rudán Joe is énekel a Pécsett, a Széchenyi téren az államalapítás ünnepén

2019. augusztus 14. szerda 11:22

Rudán Joe is énekel a Pécsett, a Széchenyi téren az államalapítás ünnepén

Bábszínházi előadással, koncerttel, kézműves vásárral és jótékonysági kenyérárusítással várják a pécsi belvárosba látogatókat az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án délután. 

 

A nemzeti ünnep pécsi programjait szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. közleménye szerint a család minden tagját megmozgató programok várják a látogatókat augusztus 20-án, amely egyben a pécsi kenyérünnep is.

Mint írták, a város főterén, a Széchenyi téren már délután fél háromkor elkezdődnek a programok a Pécsi Jótékony Nőegylet kenyérárusításával.

Első szórakoztató programként négy órától Fabók Mancsi Bábszínháza mutatja be a A székely menyecske meg az ördög címmel; a megelevenedő népmese elsősorban a 6-11 éves korosztálynak szól. Utána kezdődik az ünnepi műsor a 15 éves Misina Néptáncegyüttessel és a Sárarany Zenekarral. Beszédet mond Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Nyúl Viktor atya.

Este hattól ünnepi szentmisét tartanak a dzsámiban, majd fél kilenctől Kalapács József, Rudán Joe, Mr. Basary, Tóth Reni és Varga Miklós részvételével koncertet ad a hat esztendeje nemzeti rockopera részletek bemutatására alakult Attila Fiai Társulat.

A tájékoztatás szerint műsorukban részletek hallhatók majd többek között az István, a király, a Honfoglalás, az Egri csillagok, az Attila - Isten kardja, a Csaba királyfi, az Árpád népe, a Sacra Corona, a Cantus Hungaricus és a Kőműves Kelemen legismertebb dalaiból.

MTI