Azt állítja egy beteg, hogy amíg eszméletlen volt, meglopták az egyik pécsi klinikán

2017. március 21. kedd 15:22

Azt állítja egy beteg, hogy amíg eszméletlen volt, meglopták az egyik pécsi klinikán

Négyszázezer forintot érő karórája és tízezer forintja tűnt el egy betegnek az egyik pécsi klinikán. Salamon Tibor feljelentést tett a rendőrségen. 

Középfültő-gyulladása miatt rosszul érezte magát néhány nappal ezelőtt Salamon Tibor, olyannyira, hogy kénytelen volt mentőt hívni, amivel a sürgősségi osztályra szállították.

A pécsi férfi lapunknak nyilatkozva elmondta, többek között CT-vizsgálatot végeztek rajta, amelyet megelőzően azt kérték tőle, hogy vegye le az óráját. Zsebre tette a Rado márkájú, négyszázezer forintot érő órát. Elvégezték a vizsgálatot, majd visszavitték a pihentetőbe, ahol infúziót kapott.

Aztán filmszakadás, elveszítette az eszméletét.

A Rét utcában, a Neurológiai Klinikán tért magához csaknem egy nap után. Ruháját időközben levették, csaknem mezítelen volt. Holmiját egy zsákban helyezték el, amit az ágya mellé tettek.

Mikor kezdett jobban lenni, megkérdezte az egyik betegtársát, mennyi az idő, s ekkor jutott eszébe, hogy a saját óráját is meg tudja nézni. Kipakolta a zsákot, amiben minden ruhája megvolt, csak éppen a farmerja zsebéből eltűnt az órája, valamint tízezer forintja.

Mint azt az egyik ápolónőtől megtudta, a mentősök szállították a klinikára, a ruháit pedig már azt megelőzően levették róla.

Salamon Tibor hangsúlyozta, mivel eszméletlen volt, fogalma sincs, ki és mikor tehette el az órát és a pénzt, de tény, hogy eltűntek az értékei. Az óra számára igen becses darab, szeretné visszakapni, ezért rendőrségi feljelentést tett, valamint azért is, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy egy eszméletlen betegtől bárki, bárhol elvegye az értékeit.

Az esettel kapcsolatosan a PTE Klinikai Központja azt közölte érdeklődésünkre, hogy „mindenben segítik, támogatják a hatóság munkáját".

Képünk illusztráció.



Erdélyi Bianka