Korrupcióval vádolják a BAT-ot, a pécsi dohánygyár tulajdonosát

2007. december 30. vasárnap 08:20

Füstirtók: "A parlamentben a British American Tobacco által kialakított dohányzó helyiség a nyílt színi korrupció eklatáns példája." Közlemény.

A közlemény (MTI/OS):
"December 5-én adta át a British American Tobacco (BAT) a Parlamentben a korábban is luxus körülmények között működő, de azt a képviselők nagy része által mégsem használt dohányzóhelyiséget.

A beruházást teljes egészében saját forrásából finanszírozta, információnk szerint mintegy 20 millió forintos gesztust téve a honatyáknak. Álláspontunk szerint a gazdasági reklámtörvény közelgő módosítása elé időzített átadás a parlamenti képviselők befolyásolására alkalmas, így szemérmetlen korrupciónak minősül, amit az Országgyűlés gazdasági hivatalának határozottan vissza kellett volna utasítania.


Információnk szerint több mint 20 millió forintjába kerülhetett a BAT-nak 6 elszívó rendszert telepítenie, új bőrfotelokkal, asztalokkal, székekkel berendeznie az Országház korábban is luxuskörülmények között működtetett dohányzó termét.

Bár a BAT azt állította, hogy reklámjaiban nem tünteti fel a felújítást, már az átadás napján sajtóközleményt adott ki, amelynek hatalmas publicitása sokszorosan megtérítette a beruházási költségeket. Gyomorforgató, hogy a BAT szakértőkkel mérette be az új dohányzószoba levegő minőségét, mintha valamit is számítana számára az emberek egészsége.

A BAT Magyarország leghatékonyabb tömeggyilkos szervezete. Termékei súlyosan ártanak a fogyasztók és azok környezete számára. A KSH adatok tükrében ez a cég több mint tízezer magyar állampolgár haláláért felelős évente. A Füstirtók Egyesülete szerint nem véletlen, hogy a gazdasági reklámtörvény módosításának közelgő tárgyalása előtt jutott eszébe a cég vezetőinek a dohányos parlamenti képviselők sanyaru sorsa. Véleményünk szerint azt szeretnék elérni, hogy e-mailben, SMS-ben, postai úton és cigarettás dobozokban elhelyezve reklámozhassák halálos terméküket, elsősorban a 18 éven aluliakra koncentrálva.

Ehhez pedig a Parlament valamennyi, mintegy 40 százalékát kitevő dohányos képviselőjére szükségük lesz. Az előterjesztő gazdasági tárca ugyanis a Füstirtók Egyesület lobbistájának sikeres közbenjárására a dobozokba helyezhető reklámok alternatív bentartását leszámítva visszavonta a direkt marketing valamennyi formájára vonatkozó lehetőséget, amelyeket a dohányipar kérésére, a társadalmi vitára bocsátott verzióban még szerepeltetett.

Úgy tudjuk, a dohány lobbi az ügy érdekében most egyéni módosító indítványt irat egy képviselővel. A BAT a legkisebb társadalmi felelősségvállalást sem tanúsítja. A dohányreklámozás területén minden létező törvényi előírást megsért. E-mailben, postán, cigarettásdobozokban ontja az illegális reklámokat, a jogsértések feltárására a Füstirtók által indított reklám-felügyeleti eljá-rások során pedig minden együttműködést megtagad a fogyasztóvédelmi hatóságokkal.

A Parlamentben viszont erős szövetségesre leltek Szili Katalinban az Országgyűlés elnökében, aki a rendre kiderülő illegális képviselői dohányzást pártolólag eltussolja, a leleplező újságíróknak pedig megtiltja a fotózást. További információk: Félix Péter 20/456-9742"

Képünkön (illusztráció): Mészáros András, a BAT volt (kormányzati kapcsolatokért) felelős szakembere, a pécsi EKF jelenlegi általános főigazgatója, illetve Keszler Gábor, a BAT pécsi kommunikációs tanácsadója, a pécsi polgármester, Tasnádi Péter egyes sajtótájékoztatóinak szervezője, a pécsi KES Reklámügynökség tulajdonosa és Gonda Tibor, az egyik pécsi alpolgármester.


Kiadó: Füstirtók Egyesülete/MTI OS - Fotó: Google/internet