Terrortámadás történt Isztambulban az éjjel

2017. január 01. vasárnap 10:30

Terrortámadás történt Isztambulban az éjjel

A télapónak álcázott merénylő éjfél után érkezett meg egy szórakozóhely bejáratához, ahol lelőtt egy rendőrt és egy civilt, majd behatolva az épületbe sorozatlövő fegyverével vaktában tüzet nyitott az újévet ünneplőkre.

Harminckilencre emelkedett a szilveszter este egy isztambuli mulató ellen elkövetett támadás halálos áldozatainak száma. Huszonegy áldozatot sikerült azonosítani, köztük 16 külföldi van - közölte Süleyman Soylu belügyminiszter vasárnap reggel.

Hajtóvadászat van, keresik a terroristát

A rendőrség továbbra is kutat a terrorista elkövető után - mondta a miniszter, aki reményét fejezte ki, hogy rövidesen sikerül kézre keríteni az elkövetőt. A miniszter elmondta, hogy 69 sebesültet ápolnak kórházban, négy ember állapota súlyos.

A támadás célpontja a helyiek és külföldiek által egyaránt kedvelt szórakozóhely, a Reina klub volt, amely a Boszporusz európai partján van. A télapónak álcázott merénylő negyed kettőkor érkezett a bejárathoz, ahol lelőtt egy rendőrt és egy civilt, majd behatolva az épületbe sorozatlövő fegyverével vaktában tüzet nyitott az újévet ünneplőkre. A 700-800 vendég közül egyesek a tengerbe vetették magukat menekülés közben - jelentette az NTV televíziós csatorna.

A támadó "messzehordó" fegyvert használt

Vasip Sahin isztambuli kormányzó azt mondta, hogy a támadó "messzehordó" fegyvert használt, amellyel "brutálisan és vadul" tüzet nyitott az emberekre. Feltehetően gépkarabélyra utalhatott.

Több tucatnyi mentő és rendőrautó sietett az Ortakoy negyedben lévő szórakozóhelyhez.

A Hawaiin pihenő Barack Obama amerikai elnök részvétét fejezte ki a merénylet miatt, és felszólította munkatársait, nyújtsanak segítséget a török hatóságoknak - közölte a Fehér Ház.

Sahin és Soylu egyetlen merénylőről tett említést, de más jelentések - így a közösségi médiában megjelent hírek - szerint több támadó volt, legalább az egyikük télapójelmezt viselt, amit a meneküléskor eldobott. A Hürriyet című török napilap szerint több támadó volt és arabul kiáltoztak.

"Nem láttam, ki lövöldözött, de hallottam a puskalövéseket, és láttam menekülni az embereket. A rendőrség gyorsan megjelent" - írta Twitter-oldalán Sefa Boydas török labdarúgó. Mehmet Kocarslan, a klub tulajdonosa elmondta, hogy az elmúlt tíz napban megszigorították a biztonsági intézkedéseket, miután az amerikai felderítő szolgálatok egy lehetséges támadás veszélyére figyelmeztettek.

Törökország legnépesebb városában 2016-ban számos merényletet követtek el, a legutóbbit december 10-én, amikor kurd fegyveresek két pokolgépet robbantottak fel egy labdarúgó-stadion előtt. Akkor 44 ember halt meg és több mint 150-en sebesültek meg. Júniusban több mint negyvenen haltak meg és több százan sebesültek meg az Iszlám Állam terrorszervezet három fegyverese által a isztambuli Atatürk repülőtéren lőfegyverrel és pokolgéppel elkövetett támadásban.

MTI - Fotó: EPA