Prága a legnépszerűbb húsvéti úti cél, Pest a negyedik

2017. március 31. péntek 12:30

Prága a legnépszerűbb húsvéti úti cél, Pest a negyedik

A magyar utazók legszívesebben Prágába utaznak húsvétkor, Budapest ezúttal a negyedik helyre szorult a Trivago.hu szálláskereső weboldal adatai alapján.

Az MTI-nek pénteken elküldött felmérésből az is kiderül, hogy a magyar városok közül Hajdúszoboszló, Eger, Hévíz, Siófok és Gyula került még be a legkeresettebb 10 úti cél közé, a külföldiek közül pedig Róma, Párizs és Velence szállásai iránt érdeklődnek legnagyobb arányban a magyar utazók. A kedvelt városok közül szálláshelyre sehol sem hajlandók kirívóan sokat költeni a magyarok, Velencében a legmagasabb, egy éjszakára, két személyre átlagosan 48 ezer forint a kattintott ár, Párizsban ez körülbelül 45 ezer, Prágában 41 ezer forint.



A szálláshelyek jó része már megtelt, az összes, a Trivago.hu-n levő magyar szálláshely körülbelül 3 százaléka kínál még szabad szobákat, Budapesten 9 százalék. A fürdővárosokban még az utolsó pillanatban is foglalható szoba: Hajdúszoboszlón a szállások 34 százaléka, Hévízen 25 százaléka, Gyulán 20 százaléka még elérhető. Prágán és Rómán, hasonlóan Budapesthez, azonban meglátszik a nemzetközi érdeklődés is, már a szobák 90 százalékát illetve 95 százalékát lefoglalták.

A legkeresettebbek most is a négycsillagos hotelek, a kattintások majdnem fele erre a kategóriára érkezett az eddigi adatok alapján. Ezt követik a háromcsillagos szállodák, a kikattintások 12 százaléka pedig kategória nélküli szállásokra - apartmanokra, hostelekre, panziókra - érkezett. A 11 éve indított Trivago szálláskereső naponta több mint 1 millió szálláshelyet hasonlít össze több mint 250 különböző foglalási oldalról. Minden hónapban 120 millió felhasználó választja a Trivagót utazása megtervezésénél.

MTI - Fotó: MTI/Komka Péter