Megkezdődött a történelmi jelentőségű görög népszavazás

2015. július 05. vasárnap 07:28

Megkezdődött a történelmi jelentőségű görög népszavazás

Történelmi jelentőségű népszavazás kezdődött vasárnap reggel Görögországban arról, hogy hajlandó-e a lakosság elfogadni a nemzetközi hitelezőknek az országgal szemben támasztott követelményeit, vagy inkább elutasítja a megállapodásért cserében feltételül szabott reformintézkedések bevezetését.

A szavazás reggel, helyi idő szerint hét órakor kezdődött. A mintegy 9,8 millió választásra jogosult személy este hat óráig járulhat a szavazóurnákhoz. A referendum érvényességéhez legalább 40 százalékuknak voksolnia kell.

Az elmúlt napokban számos európai politikus megismételte, hogy a görögök valójában az euróövezeti tagságukról szavaznak. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök (képünkön) és Jánisz Varufakisz pénzügyminiszter viszont kilátásba helyezte, hogy lemond, ha a szavazók támogatják a hitelezők követeléseit.

Ciprasz pénteken egy kormánypárti nagygyűlésen úgy nyilatkozott, hogy "a görögök eltökélték, hogy saját kezükbe veszik sorsukat".

"Bármi történjék is hétfőn, ez most a demokrácia ünnepe" - mondta a baloldali kormányfő, aki azt kérte a vasárnapi népszavazás résztvevőitől, hogy küldjék "a méltóság és a demokrácia" üzenetét Európának "nem" szavazatukkal.

Úgy fogalmazott, hogy a görögöknek "büszke nemet" kell mondaniuk az ultimátumokra és azoknak, akik "terrorizálják" őket.

A legutóbb, pénteken közzétett közvélemény-kutatási eredmény szerint a megkérdezettek 44,8 százaléka szavazott volna igennel, és 43,4 százalékuk nemmel, ha aznap lett volna a szavazás. A határozatlanok aránya 11,8 százalék.

A felmérésben részt vevők 74 százaléka azt mondta: szeretné, ha Görögország bent maradna az eurózónában, 15 százalék pedig azt, hogy nem, mert nemzeti valutát akar. Ebben a tekintetben a bizonytalanok aránya 11 százalék.

MTI - Fotó: Wikipédia