Elhunyt Günter Grass Nobel-díjas német író

2015. április 13. hétfő 12:35

Barátok voltunk, egymás tisztelői - fogalmazott a szintén irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imre hétfőn az MTI-nek annak kapcsán, hogy bejelentették Günter Grass német író halálának hírét.

"Nem egyazon témával foglalkoztunk, de barátok voltunk, egymás tisztelői" - mondta Kertész Imre.

Günter Grass Nobel-díjas német író hétfőn, 87 éves korában hunyt el egy lübecki klinikán egy közelebbről meg nem nevezett fertőzésben.

A kortárs német irodalom egyik legnagyobb alakjának számító szerző halálának hírét kiadója, a göttingeni Steidl Verlag jelentette be. Günter Grass az utóbbi években a Lübeck melletti Behlendorfban élt.

A társadalompolitikai kérdéseket egész életében szenvedélyesen taglaló írónak már az első, 1959-ben megjelent regénye, A bádogdob világsiker lett. Emellett olyan jelentős, magyarul is megjelent alkotások fűződnek a nevéhez, mint A hal vagy a Kutyaévek. 1999-ben egész életművét ismerték el az irodalmi Nobel-díjjal. A 20. század második felének külföldön legismertebb német írója volt, a világháború utáni Németország élő lelkiismeretének számított.

Günter Grass 2004-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt.

(mti)