Egyre több magyar bor fogy Németországban

2014. november 25. kedd 12:33

Egyre több magyar bor fogy Németországban

Huszonöt százalékkal nőtt az utóbbi két évben a magyar bor értékesítéséből származó bevétel az első számú exportpiacon, Németországban - emelték ki szakértők kedden a Magyar Szüret nevű berlini rendezvénysorozaton, amelyen huszonkét pincészet összesen száz borát, valamint mangalicából, libából, kacsából és erdei vadakból készült termékeket mutatnak be.

A berlini magyar nagykövetségen 2011 óta rendeznek szüreti napokat. Idén a Nemzeti Borkiválósági Programban szereplő pincészetek egy megújított, kibővített rendezvényen mutatkoztak be, és négy szakmai szemináriumot is tartottak. A szervezők beszámolója szerint a programot nagy érdeklődés kísérte, teltházzal folytak az elődadások a magyar csúcsborokat felvonultató, valamint a furmint, a kékfrankos és a cabernet franc szőlőfajtákat bemutató üzleti találkozókon.

A hétfőn tartott fórumokon több mint 120 kereskedő, borszakújságíró, élelmiszeripari és gasztronómiai szakember vett részt. Este a gazdasági és politikai kapcsolatok erősítése céljából a nagykövetségen 140 fős exkluzív vacsorát rendeztek, amelyen hungarikumokat mutattak be, köztük a libamájat és a tokaji bort.

A rendezvény hús promóciós részében a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének 11 tagja a magyar sertéstenyésztés prémium kategóriáját mutatja be a német szakmai közönségnek.

A rendezvénysorozat kedd este fogadással ér véget, amelyre 700-nál is több vendéget várnak, köztük magas rangú német politikusokat, diplomatákat, gazdasági és társadalmi szervezetek képviselőit. A fogadáson Bolla Gábor, Lakatos Róbert és Sárközi Lajos triója ad koncertet, az esemény védnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

A Földművelésügyi Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgatóságának együttműködésével szervezett negyedik Magyar Szüreten a borokat bemutató német szakértők kiemelték, hogy a magyar borok jövője az egyediségben, az identitásban és a régiók változatosságában rejlik.

A rendezvény konkrét gazdasági eredménye már az első nap mérhető volt, hiszen Michelin-csillagos éttermek, hotelláncok beszerzői, Berlin legismertebb borkereskedői és a magyar kiállítók között számos üzletkötés történt - emelték ki a szervezők az MTI-nek, rámutatva, hogy a magyar bor ismertsége és népszerűsége töretlenül növekedik. Az utóbbi két évet együttvéve a német piacon elért bevétel 25 százalékkal nőtt, tavaly nagyjából 15 millió eurót (4,6 milliárd forintot) tett ki, az idén augusztus végéig pedig meghaladta a 11 millió eurót - tették hozzá.

 

A Magyar Szüreten bemutatott borokat az egyik leghíresebb német sommelier, Billy Wagner vezetésével ismertetik meg a német közönséggel. A szakember a rendezvény sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a magyar borászatban nagyban zajlanak a minőségi borkészítés előretörését eredményező folyamatok, amelyek jelentősége az osztrák borászat 30 évvel ezelőtti átalakulásához és az olasz borászatban a nyolcvanas években lezajlott átrendeződéséhez hasonlíthatóak.

Billy Wagner hangsúlyozta, hogy olyan borokat érdemes készíteni, amelyeknek van "identitása" és méltó módon képviselik a régiót, ahonnan származnak. Ezért jó iránynak tartja, hogy a magyar szakma az adott vidékre jellemző borokra helyezi a hangsúlyt, mint a például furmint, kadarka vagy kékfrankos.

Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság (OBB) elnöke kiemelte, hogy a berlini Magyar Szüret kiváló alkalom a bemutatkozásra, és nagyon fontos esemény a szakmának, mert Németország a magyar bor első számú exportpiaca. Az OBB elnöke rámutatott, hogy a dinamikus bővülés elsősorban a magas minőségű borok kategóriájában elért forgalomnövekedésének tulajdonítható.

Hangsúlyozta, hogy világszerte emelkedő trendet mutat a borturizmus és a gasztroturizmus, ami a magyar borászatnak és idegenforgalomnak is a nagy növekedést ígérő területek egyike, ezért az eddiginél is határozottabban kell törekedni a magyarországi borvidékek turisztikai népszerűsítésére külföldön. Hozzátette: kedvező folyamat, hogy egyre több borvidéken nyílnak a gasztronómia magas szintjét képviselő "top éttermek" és négy-, illetve ötcsillagos szállodák.

Lelkó Márta, a vadgazdálkodással, vadászat- és utazásszervezéssel, és bel- és külkereskedelemmel foglalkozó Vadex Zrt. vezetője azt emelte ki, hogy számukra is meghatározó a német piac mind a vadfeldolgozást, mind a vadászatszervezési tevékenységet tekintve. A cég évente 4 ezer tonna vadhúst exportál, elsősorban Németországba, Ausztriába, Belgiumba és Hollandiába - ismertette Lelkó Márta.

MTI - Fotó: Nándorfi Máté