Beintettek a francia kisvárosnak, betiltották a szavazást

2016. október 01. szombat 16:52

Egy bírósági döntésnek eleget téve törölte a vasárnapra kiírt referendumot a délkelet-franciaországi Allex polgármestere, amelyet azért írt ki korábban, mert a kormány a helyiek megkérdezése nélkül ötven menedékkérőt tervez áttelepíteni a calais-i migránstáborból a 2500 lakosú településre.  

A helyi közigazgatási bíróság pénteken törvénytelennek mondta ki a referendumot.

"Az állam hajthatatlansága miatt, illetve kényszerből törlöm a népszavazást" - mondta szombati sajtótájékoztatóján Gérard Crozier polgármester, aki "nagy keserűségének" adott hangot.

Az állam helyi közigazgatási képviselete, a prefektúra fordult a grenoble-i közigazgatási bírósághoz, amely úgy ítélte meg, hogy a sürgősségi szállások kijelölése és kialakítása nem a település, hanem az állam központi hatáskörbe tartozik, ezért érvénytelen egy erről szóló helyi népszavazás.

A referendumot vasárnap rendezték volna a településen.

A francia hatóságok szeptember 13-án nyitottak egy új átmeneti befogadóközpontot a 2500 lakosú településtől három kilométerre, egy üresen álló egészségügyi intézményben, ahol korábban alkoholbetegeket kezeltek. Az átmenti szállásra a múlt héten már megérkezett 11 felnőtt és gyerek, afgán, iraki és szudáni állampolgárok.

A kormány ígértet tett arra, hogy az év vége előtt végleg és teljesen felszámolja a spontán módon kialakult, de eddig megtűrt migránstábort az észak-franciaországi Calais közelében, ahonnan a táborlakók Nagy-Britanniába szeretnének átjutni. Azoknak a migránsoknak, akik feladják az átjutási tervüket, és menedékkérelmet nyújtanak be Franciaországban, a kormányzat átmeneti szállást biztosít a kérelem elbírálásának idejére, a többieket kiutasítja.

Egy belügyminisztériumi dokumentum szerint közel 12 ezer férőhelyre van szükség ahhoz, hogy az év végéig felszámolható legyen a "dzsungelnek" is nevezett, nem hivatalos menekülttábor.

Párizst és Korzikát kivéve - ahol a legmagasabb a külföldiek aránya - a kormány valamennyi régióban létre kíván hozni új befogadóközpontokat. A belügyi tárca korábban egyeztetést ígért, de miután ez elmaradt, az ellenzék azzal vádolta meg a kormányt, hogy "több száz mini-Calais-t" akar létrehozni az országban.

A legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak elnöke, Laurent Wauquiez, aki annak a régiónak, Auvergne-Rhône-Alpes-nak is az elnöke, amelyhez Allex tartozik, szeptemberben azt kérte a jobboldali polgármesterektől, hogy álljanak ellen a kormány tervének, és ehhez a párt minden jogi segítséget megad. A régiónak 1784 embert kellene befogadni 3-4 hónapra a kormány elosztási javaslata szerint.

Allex polgármester azt mondta, hogy miután a lakosság nagyon megosztott a kérdésben, más módokon fogja folytatni a konzultációt a helyiekkel.

MTI