Az abortusz mellett és ellen is tüntetnek

2017. július 22. szombat 12:30

Az abortusz mellett és ellen is tüntetnek

Tüntetéseket hirdettek a hétvégére az egyesült államokbeli Kentuckyban az abortusz mellett és ellen is. A szövetségi állam egyetlen művi terhességmegszakítást végző klinikájának vezetője szerint ostrom alatt állnak.

A középnyugati szövetségi államban republikánus a kormányzó és republikánus többségű a törvényhozás, s Kentuckyban tavaly a választók 62,5 százaléka Donald Trumpra voksolt.

A hagyományosan konzervatív államban az év elején a kentuckyi törvényhozás két törvényt is elfogadott: az egyik megtiltja a húszhetes terhesség utáni abortuszt, kivéve abban az esetben, ha az anya élete veszélyben van, a másik törvény pedig előírja, hogy a terhességmegszakítás előtt az orvosnak kötelezően meg kell mutatnia a magzat ultrahangos képét.

A helyi kormányzat most az abortuszt érintő újabb szigorító rendelkezésekre készül. Matt Bevin kormányzó a Louisville-i klinika engedélyének visszavonását tervezi, ez az egyetlen kórház az államban, ahol abortuszt hajtanak végre. Támogatja őt ebben a Mentsd meg Amerikát nevű, befolyásos civil szervezet, amely szombatra hirdette meg a klinika bezárását sürgető tiltakozó rendezvényét. Ezzel egy időben az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) nevű baloldali szervezet is tiltakozó akciókat hirdetett, az abortusz joga mellett.

Mivel már májusban is nagyszabású tiltakozó akciók voltak, amelyeken a rendőrségnek kellett közbelépnie, pénteken egy szövetségi bíró elrendelte, hogy a rendőrség ezúttal úgynevezett "pufferzónát" hozzon létre az egyébként nemcsak abortuszt végző kórház körül. A cél: megakadályozni, hogy az abortusz ellen és mellett tüntetők elzárják a kórházi bejáratot.

Ernest Marshall, a kórház alapító-főorvosa az ABC televíziónak azt nyilatkozta, hogy az intézmény "még soha nem állt ilyen ostrom alatt".

Bár a tüntetéseket a hétvégére hirdették meg, a klinika, illetve az abortusz ellen tüntetők már napok óta a kórház körül vannak. Abortuszellenes táblákat emelnek a magasba és megszólítják a kórházba érkezőket, hogy tegyenek az abortusz ellen.

Az ABC televízió riportjában az egyik megszólaló - aki Indiana államból érkezett a tüntetésre - azt mondta, hogy a kórház bejárata az utolsó esély arra, hogy lebeszéljék a terhességmegszakításra készülőket.

Az Egyesült Államokban a kilencvenes évek eleje óta rendszeresen fellángolnak a küzdelmek az abortusz körül. Legutóbb - 2016-ban - az abortuszpártiak győztek, mert az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelső bíróság alkotmányellenesnek minősítette Texas állam törvényét az abortuszklinikák működésének szigorításáról.

MTI