A stresszes ember másokat is idegessé tesz

2014. április 20. vasárnap 10:25

Ha stresszes embert figyelünk - főleg, ha ismerjük -, megnő az esélye, hogy mi is feszültek leszünk - erre a következtetésre jutottak drezdai és lipcsei tudósok.

Nemcsak az ásítás, a stressz is ragadós lehet - mutatták ki német kutatók. Egy kísérlet során egyeseknek nehéz fejszámolási feladatokkal és felvételi interjúkhoz hasonló elbeszélgetésekkel kellett megbirkózniuk, miközben a kísérlet többi résztvevője figyelte őket. Összességében a megfigyelők 26 százalékánál emelkedett meg eközben a stresszhelyzetet jelző kortizolszint. A jelenséget a kutatók "empatikus stressz"-nek nevezték el.

Ha a megfigyelők ismerték a stresszhelyzet alá helyezetteket, 40 százalékra növekedett a kortizolszint-emelkedéssel reagálók aránya. Ismeretlenek esetében 10 százalék volt a "stresszfertőződés" hányada.

Külön megvizsgálták azt is, mennyiben változik a helyzet, ha közvetlenül, illetve ha képernyőről követhetőek az események. Azt találták, hogy közvetlen fizikai jelenlét esetén a megfigyelők 30 százaléka, míg képernyő alkalmazásakor 24 százalékuk reagált. A kutatók ebből arra következtettek, hogy a tévéműsorokban, filmekben látott stresszhelyzetek is hatnak a nézők kortizolszintjére.

A kutatást Tania Singer, a kognitív és idegtudományokkal foglalkozó lipcsei Max Planck Intézet és Clemens Kirschbaum, a drezdai műszaki egyetem kutatója vezette, eredményeiket a Psychoneuroendocrinology című tudományos folyóiratban publikálták.

(mti)