A németeket lassan kiszorítják Németországból a bevándorlók

2014. október 30. csütörtök 08:19

A németeket lassan kiszorítják Németországból a bevándorlók

Bár Németország bevándorlási célország, a német még nem alakult a bevándorlókat igazán befogadó társadalommá, és gyakran már az idegenül hangzó név miatt is hátrányos megkülönböztetés éri a bevándorlókat - mondta a német kormány megbízottja szerdán Berlinben hivatala éves jelentésének bemutatóján.

Aydan Özoguz szerint bár a német társadalom évekig tartó nehéz viták után "végül tudomásul vette", hogy Németország bevándorlókat jelentős számban vonzó célország, de "még mindig tart az a folyamat, amelynek révén a többségi társadalom a bevándorlókat befogadó "bevándorlási társadalommá" alakul".

Erre utalnak egyebek mellett olyan munkaerő-piaci kutatások, amelyek szerint egy állás betöltése során gyakran egy idegennek, például töröknek tűnő vezetéknév is elég ahhoz, hogy a munkáltató olvasatlanul dobja félre az állásra jelentkező munkavállaló pályázatát. "Ez nem nagyon fényes bizonyítvány az országunkról" - jegyezte meg az Aydan Özoguz nevű német szociáldemokrata politikus.

Riasztó az is, mondta, hogy az utóbbi néhány évben az egyre magasabbra emelkedő bevándorlási hullámmal párhuzamosan 2011 óta ismét növekszik az idegenellenes indíttatású bűncselekmények száma. Tavaly több mint 3200 ilyen bűncselekményt regisztráltak, ami 11 százalékos emelkedés éves összevetésben - tette hozzá. 

135 ezer magyar él Németországban

A jelentés szerint tavaly év végén 135 614 magyar állampolgárt tartottak nyilván Németországban, ami az uniós tagországok Németországban bejelentett lakóhellyel rendelkező állampolgárainak 4 százaléka. A többség - mintegy 84 ezer - férfi. A magyar állampolgárok 48,4 százaléka a 2013. december 31-ét - az adatfelvétel napját - megelőző négy éven belül érkezett Németországba, a legfeljebb egy éve érkezettek aránya pedig 30,8 százalék.

A bevándorlók vagy bevándorló családból származók között a szegénységi és a képzettségi mutatók is rosszabbak, mint a társadalom egészében.

Így például a bevándorló hátterű középiskolások 11,6 százaléka nem fejezi be tanulmányait, míg a lakosság egészét tekintve ez az arány csupán 5,4 százalék. A 20-29 éves korosztályban a külföldi állampolgárságúak körében 30,5 százalék a szakmai képesítés nélküliek aránya, míg német állampolgárságú kortársaiknál csak 10,9 százalék - mutatott rá a kormánybiztos, hozzátéve, hogy a szegény sorban vagy a szegénység fenyegetettségében élők aránya a bevándorló hátterű társadalmi rétegben 26,8 százalék, amely a lakosság egészét jellemző mértéknek nagyjából a duplája.

Németország az Egyesült Államok után a második számú bevándorlási célország a fejlett ipari államokat összefogó Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai közül. A 80,5 milliós országban a külföldi állampolgárok száma 6,2 millió, a bevándorló családból származó, de német állampolgársággal rendelkezők száma pedig 10,1 millió, vagyis nagyjából minden ötödik ember - 16,3 millió - bevándorló hátterű. E rétegen belül a legnagyobb csoportot 18,3 százalékos részaránnyal a török származásúak alkotják, a második pedig a lengyel származásúak közössége 9,4 százalékos aránnyal.