Végre kiszakadt a gólzsák: ötöt rúgott a PMFC a Mórahalomnak hazai pályán

2016. október 22. szombat 16:54

Végre kiszakadt a gólzsák: ötöt rúgott a PMFC a Mórahalomnak hazai pályán

Végre összejött a várva várt győzelem, ráadásul hazai pályán! Az NB III Közép-csoport 12. fordulójában a PMFC a Mórahalom VSE gárdáját fogadta, amely szerencsére nem szakította meg idegenben nyeretlen sorozatát.

A meccs előtti pillanatokban a figyelem először a szurkolókra irányult. A pécsi B-közép kerítésére egy grandiózus méretű piros-fehér-zöld, középen lyukas 1956-os feliratú molinót feszítettek ki a pécsi ultrák, így emlékezve meg a 60 évvel ezelőtti szabadságharcra.

A PMFC a Gábor - Kónya K., Fellai, Erős, Turi - Koller, Hleba - Kónya D., Károly, Schmidt, Bodor összeállítással kezdte a mérkőzést, s rögtön magához is ragadta a kezdeményezést a klasszikus csatár nélkül felálló csapat. Lendületes játékkal rohamozták a homokhátiakat, akik saját térfelükre visszahúzódva védekeztek. Nem is tartott sokáig megszerezni a vezetést, a 10. percben Bodor Márkó lőtte ki balról, 12 méterről a jobb alsót.

A gólt követően hatalmas fölényben játszott a PMFC, látványos megoldásokkal járatták a labdát, az újabb találat azonban csak a 26. percben született meg, amikor Turi Tamás távoli szabadrúgásába a legmagasabbra felugró Fellai József tudott fejjel beleérni, a labda pedig a jobb kapufa és a kapus kezei között találta meg a rést a jobb alsóba. A félidő előtt még Károly Bálint is szerzett egy pécsi gólt, a hazai szurkolók pedig egyre lelkesebbek lettek.

A második játékrészt a mórahalmiak kezdték aktívabban, pechjükre azonban a bíró befújt egy tizenegyest szabálytalanságért, a büntetőt Koller Krisztián értékesítette, így már 4-0 volt a PMFC javára.

A gólzápor megihlette a focistákat, egyre többször vállalkoztak kapura rúgásra, ám egyik próbálkozás sem volt sikeres, ellenben a pécsi kapusnak is kellett egy szépet védenie. Schmidt Zsoltot, Batai Kristóf váltotta a PMFC-nél, akinek ugyan a Magyar Kupában már bemutatkozott korábban a Videoton ellen, ez volt az felnőtt bajnoki mérkőzése. Első labdaérintése nem is volt veszélytelen, nem sokkal talált kapu mellé, próbálkozását nagy taps követte.

Az ötödik gólt végül mégsem ő, hanem a duplázó Bodor Márkó lőtte be egy végletekig lejátszott kontra végén. A Károly Bálintot váltó Grabarics Máté szintén próbálkozott, végül azonban a lendületben lévő pécsieknek meg kellett elégednie az ötgólos győzelemmel, amit természetes a szurkolók nagy üdvrivalgással fogadtak a sorozatos vereségek után.

A PMFC következő mérkőzését jövő vasárnap a Paks ellen játssza idegenben. 

EQM - pmfc.hu