Véber szerint nem is kérdés, hogy a PMFC-nek győznie kell vasárnap este a szombathelyi stadionban

2014. augusztus 17. vasárnap 11:49

Este fél hétkor a Haladás ellen lép pályára ma az NB I-ben a Pécs, a találkozót a Sport2 közvetíti. Mint az egyik futballra szakosodott portál leszögezi: két, a tavalyi formájától még elmaradó csapat találkozik ma az NB I 4. fordulójában: a nyeretlen, kétpontos PMFC-Matias a két vereség mellett egy győzelmet is szerzett Haladás vendége lesz.

Miként a Haladás (4-1 Dorogon), a PMFC-Matias is győzelemmel (3-0 Szászváron) vett lendületet a hétközi Magyar Kupa-fordulóban. A kispadtól eltiltott vezetőedző, Véber György játékosai közül Wittrédi és Fröhlich apróbb sérüléssel bajlódnak, Beke játéka pedig veseköve miatt vált kérdésessé.

- Nagy változások nem lesznek a Szombathelyi Haladás elleni kezdőnkben - idézte Véber Györgyöt a pmfc.hu. - Egy-két helyen nyúlunk csak bele az összeállításba, így nagy valószínűséggel Eke Uzoma helyet kap a Haladás ellen. Meggyőző, jó teljesítményt nyújtott a Magyar Kupa-mérkőzésen, és szükségünk van a játékára. Ennek fényében Mohl Dávid előrébb kerül, védekező középpályásként számítok rá. Mindenféleképpen úgy szeretnénk Szombathelyen pályára lépni, hogy domináljunk. Egy átalakulófélben lévő együttes otthonába utazunk, akik még keresik a távozók utáni szerkezetüket.

Este fél hétkor kezdenek

Szombathely, Rohonci úti stadion, vasárnap 18.30 (tv: Sport2)
Játékvezető: Vad II (Erős, Kelemen).
A várható kezdőcsapatok
Haladás: Rózsa - Jagodics, Dvorschák, Devecseri - Medgyes, Jancsó, Szakály (Iszlai), Katona - Gaál, Nagy O., Halmosi
Pécs: Gőcze - Nagy J., Romic, Balogh B., Uzoma - Horváth A., Mohl - Szatmári, Márkvárt, Heffler - Pölöskey

Újfent az lesz a feladatunk, hogy a kezdősípszótól indulva nálunk legyen nagyobb százalékban a labda, és ezzel elbizonytalanítsuk őket - tette hozzá Véber. - Magabiztosan kell kezdenünk, mert ha beragadunk, akkor nehéz helyzetben találhatjuk magunkat. Szombathelyen nyernünk kell. A vasárnapi kitérő utána két hazai mérkőzés vár ránk. Amennyiben jól jövünk ki ebből, akkor véleményem szerint oda kerülünk a tabellán, ahol lennünk kell. Minden meccs előtt a három pont megszerzésére készülünk, de most kimondjuk: győzni megyünk Szombathelyre! 

 

Forrás: nb1.hu - pmfc.hu