Robert Jarni: háború lesz a Honvéd elleni meccs szombaton este

2015. április 18. szombat 07:57

Robert Jarni: háború lesz a Honvéd elleni meccs szombaton este

Rendkívül fontos mérkőzés előtt áll a PMFC, szombaton ugyanis a szintén a bennmaradásért küzdő Budapest Honvéd látogat Újmecsekaljára. Jarni szerint háború lesz.

Kiesési rangadót rendeznek a hétvégén Pécsett: a tizennyolc ponttal a tizennegyedik helyen álló Pécs az eddig tizenkilenc egységet gyűjtő Honvédot fogadja. A PMFC-MATIAS csak jobb gólarányának köszönheti, hogy nem a kiesőhelyen szégyenkezik, nem csoda hát, ha a piros-feketék horvát vezetőedzője szerint kiemelt fontosságú mérkőzés következik.

Mint azt Robert Jarni a klub szokásos sajtótájékoztatóján elmondta, a fiai háborúba mennek. Úgy véli, a Pécs dolgát nehezíti, hogy az ellenfél várhatóan kemény védekezéssel igyekszik majd pontot rabolni Újmecsekaljáról. Hangsúlyozta, „kemény és egy utolsó verejtékig menő küzdelemre számíthatnak azok, akik kilátogatnak a Stadion utcába".

A mérkőzés este fél hétkor kezdődik Újmecsekalján. A találkozóról természetesen hírportálunkon is beszámolunk.

Képünkön: Robert Jarni (balra). 

EQM - pmfc.hu