Rekord: több mint négyezren vettek részt a városvédő futás pécsi futamán vasárnap

2015. április 26. vasárnap 18:33

Pécsett még soha annyian nem vettek részt tömegsport-rendezvényen, mint vasárnap a Vivicittá Városvédő Futáson. 4110-en neveztek a 2,8 kilométeres távra. 

Már előzetesen is több mint háromezren regisztráltak a pécsi versenyre, de a helyszínen is sorra érkeztek a nevezők, akinek száma összesen végül 4110-re nőtt. A futamot dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere indította útnak.

A verseny Pécs legszebb utcáin, terein haladt, s az első célba érkező, Halász Ádám (PSN Zrt. Sportiskola) akkor szakította át a célszalagot, amikor az utolsók még el sem indultak a Széchenyi téren felállított rajtkaputól. A pécsi illetőségű győztes 8 perc 40 másodperc alatt teljesítette a 2,8 kilométeres távot. Utána három másodperccel érkezett Magyar Huba, ugyancsak a PSN Zrt. Sportiskola atlétája. A leggyorsabb hölgy a tízéves Varga Bianka volt.

Az eredményhirdetéskor nemcsak az egyéni legjobbakat, hanem a legnépesebb iskolákat is díjazták. A pécsiek körében az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ, a környékbeliek közül pedig a Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola diákjai vehették át a harmincezer forintos sportszervásárlási-utalványát.

Az egyik erkölcsi elismerés pedig az örökifjú triatlonista Fleinig Lászlónak jutott, aki a legidősebb résztvevőként, 87 évesen gyűrte le a távot.

Forrás: PSN Zrt.