Pécsett rendezik a női kosárlabda Magyar Kupa nyolcas döntőjét

2017. március 25. szombat 09:02

Pécsett rendezik a női kosárlabda Magyar Kupa nyolcas döntőjét

A pécsi Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban rendezik meg a Killik László női kosárlabda Magyar Kupa nyolcas döntőjét március 31. és április 2. között. 

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) elnöke a pénteki sajtótájékoztatón a pécsi helyszínre utalva kiemelte: "oda kell vinni a kosárlabdát ahol néző van (.), ahol szeretik". Hozzátette: biztos benne, hogy a jövőben Szekszárd, Sopron vagy Zalaegerszeg is meg tud rendezni hasonló kupadöntőt.

Március 31-én, pénteken a negyeddöntőkre kerül sor: a UNIQA Sopron a ZTE NKK-val, az Atomerőmű KSC Szekszárd a CMB Cargo UNI Győrrel, a PEAC-Pécs a Vasas Akadémiával, a VBW CEKK Cegléd pedig az Aluinvent DVTK Miskolccal játszik. Április elsején, szombaton az elődöntőket, másnap a bronzmérkőzést és a döntőt rendezik meg. A kupagyőztes 3 millió, a második 1,5 millió, a harmadik pedig 900 ezer forintot kap.

Szalay Ferenc az esélyekről azt mondta: az igen kiegyensúlyozott bajnokságban bármelyik csapat bármelyiket megverheti, akár idegenben is.

A férfi kosárlabdával összehasonlítva a női utánpótlása sokkal erősebb - jegyezte meg az MKOSZ-elnök, aki megoldandó problémának nevezte, hogy az ígéretes fiatal játékosok Magyarországon maradjanak. Egyúttal bejelentette: az MKOSZ megkezdte a tárgyalásokat a pécsi, miskolci, budapesti, győri és soproni egyetemekkel, hogy a kosárlabda tehetségei elsősorban ne külföldön akarjanak tanulni, hanem magyar ösztöndíjat kapjanak.

A három nap mérkőzéseire külön napijegyekkel lehet bejutni: a felnőtt jegyek 1000, a diák-nyugdíjas belépők 500 forintba kerülnek - jelezte Szűcs Zsolt, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Páva Zsolt, Pécs - hazai dobogós helyezésben bízó - polgármestere szerint a város női kosárlabda-életének újjászervezésére irányuló - három-négy éve indult - munka mostanra kezd beérni.

Képünk illusztráció.

MTI - Fotó: PEAC-Pécs