Összmagyar diákbajnokság: határtalan sport és kultúra

2013. november 21. csütörtök 10:56

A finisébe érkezett a hétvégén Pécsett sorra kerülő 9. Összmagyar nemzeti diákbajnokság szervezése. A Kárpát-medence határainkon túli, illetve Észak-Amerika magyarlakta területeiről összesen 250 fiatal és kísérőjük érkezik november 22-24. között Pécsre.

A PSN Zrt. által szervezendő, nagyszabású találkozón asztaliteniszben, birkózásban, kézilabdában, sakkban és egy szellemi vetélkedőn mérik össze tudásukat a résztvevők.

Pécs sportmúltjától nem idegen az olimpia, azaz a sportos eszme és a szellemi vetélkedés párhuzama, hiszen hazánk talán valaha élt legnagyobb sport-polihisztora, Lauber Dezső, városunk szülötteként szerzett stadiontervével ezüstérmet az 1924-es párizsi olimpia szellemi vetélkedőjében.

Ezért is fogadta örömmel a város és a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. az Aranycsapat Alapítvány felkérését, hogy - a PEAC asztalitenisz-szakosztálya, valamint a megyei sakk- és birkózó-szövetség közreműködésével - egy olyan, a Kárpát-medence határon túli (illetve az idén először kis csapatnyi kanadai) magyar fiataljainak szóló összejövetel házigazdája legyen, amelyen ügyességük mellett kulturális, történelmi ismereteikről is számot adhatnak, és amelyet ráadásul egy közös ökumenikus istentisztelet foglal erkölcsi keretbe.

Utóbbi éppúgy része ugyanis - a Ferencváros egykori kiváló válogatott futballistája, Kű Lajos által éppen tíz esztendeje életre hívott - Kárpát-medencei összmagyar nemzeti diákbajnokság programjának, amelybe Burgenland, Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Délvidék mellett az idén először észak-amerikai fiatalok is bekapcsolódnak. 

A program november 22-én, pénteken este egy, a város kulturális és sportéletéből is ízelítőt adó műsorral tarkított ünnepélyes megnyitóval indul. Szombat-vasárnap az asztaliteniszezők a PTE Pollack-csarnokában, a birkózók és kézilabdázók a Lauber Dezső Sportcsarnokban, a sakkozók pedig a volt TÁSI nemrég megújult Radnóti utcai sportlétesítményében mérik össze erejüket-tudásukat. 

Szombat este az érkező régiók rövid kulturális bemutatkozása következik. Az idén a Szent István, Gárdonyi, Hunyadi, Aranycsapat, Zsolnay témaköröket körülölelő műveltségi-történelmi vetélkedő színesíti a programot, amely vasárnap délután ünnepélyes díjkiosztóval zárul.

A látogatható (ingyenes) program

November 22. (péntek)
19.30: Hivatalos megnyitó, csapatok köszöntése (Lauber Dezső Sportcsarnok)
Pécs köszönti vendégeit (kulturális műsor, sportbemutató)
November 23. (szombat)
09.00: Ökomenikus istentisztelet (Dzsámi, Széchenyi tér)
11.00-17.00: Birkózás (Lauber Dezső Sportcsarnok)
11.00-15.00: Sakk (A Baptista Szeretetszolgálat Széchenyi István Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános Iskolája és Sportiskolája Sportiskola, Radnóti u. - volt TÁSI).
14.00: Asztalitenisz (Pollack-csarnok, Boszorkány u.)
19.30 (Lauber Dezső Sportcsarnok): Kulturális műsor; szellemi vetélkedők. Régiók kultúrájának bemutatkozása.
November 24. (vasárnap)
08.00-14.00: Leány kézilabda-torna, döntők (Lauber Dezső Sportcsarnok)
15.00: Záróünnepség, eredményhirdetés (Lauber Dezső Sportcsarnok).