Nyilvánosságra hozzák a 2024-es budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányát

2015. augusztus 27. csütörtök 12:40

Fürjes Balázs, a 2024-es olimpia megrendezésére vonatkozó budapesti pályázat kormányzati felelőse első intézkedéseként levélben kérte Borkai Zsoltot, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökét, hogy a szervezet hozza nyilvánosságra a teljes megvalósíthatósági tanulmányt.

Az egyes kiemelt budapesti beruházásokért is felelős kormánybiztos az MTI-hez is eljuttatott levelében arra kérte a MOB-elnököt, hogy a százoldalas vezetői összefoglaló mellett az 1300 oldalas teljes dokumentum is kerüljön ki a MOB honlapjára.

"A magyar olimpiai pályázatnak az összefogás és az átláthatóság, a becsületes munka és a nyílt szakmai párbeszéd, az érdemi konzultáció segíthet a legtöbbet" - írta Fürjes, s hozzátette, párbeszédet kell folytatni "bárkivel, aki kész tenni a sikeres magyar olimpiai pályázat támogatásáért, sőt, még a nyitott gondolkodású és jóakaratú ellenzőkkel is - tőlük is tanulhatunk, ha meghallgatjuk őket."

A kormánybiztos a levélben hangsúlyozta, tisztában van azzal, hogy a teljes megvalósíthatósági tanulmány az előnyök mellett feltárta a kockázatokat és a nehézségeket is, tudja, hogy nem szokás ilyen mélységű döntéseket előkészítő anyagot nyilvánosságra hozni, s ezt egyetlen rivális város sem tette meg - talán nem is készítettek ilyen alaposságú elemzést.

"Tudom, hogy ezzel óhatatlanul muníciót adhatunk versenytársainknak, ugyanakkor erősebb a nyilvánossághoz és az átláthatósághoz fűződő érdek" - írta Fürjes Balázs.
A kormánybiztos arra is kitért, hogy az olimpiai pályázat önmagában nagy hasznot hozhat Magyarországnak, nagy mértékben növeli Budapest ismertségét és elismertségét, óriási a reklámértéke, segíti a turizmust és a külföldi befektetéseket.

Fürjes szerint "egy jól végigvitt pályázati folyamat olimpiarendezés nélkül is egyedülállóan növeli Budapest és Magyarország ismertségét és megbecsülését a világban, látogatókat és további befektetéseket vonz, munkahelyeket teremt, adóbevétellel jár, segíti a gazdasági növekedést. Az olimpiai pályázat gyorsító pályára teszi a budapesti közlekedési beruházásokat, a városfejlesztést, előmozdítja rég húzódó tervek megvalósítását. Természetesen ráfordítást is kíván, de egy jó pályázat előnyei és hasznai bőven meghaladják a pályázati ráfordításokat, vagyis a pályázat önmagában is megéri, önmagában is hasznos."

Borkai Zsolt az MTI-nek azt mondta, korábban már maga is javasolta a tanulmány nyilvánosságra hozatalát, s örül annak, hogy a kormánybiztos megerősítette abban, hogy ez a helyes irány. Hozzátette, a MOB haladéktalanul elhelyezi a honlapján a dokumentumot, s szerinte is "nyílt kártyákkal kell játszani." A MOB-elnök örömét fejezte ki, hogy Fürjes Balázs lett az olimpiai pályázat kormányzati felelőse, mert korrekt, mások véleményére is adó, kompromisszum-kész szakembernek ismerte meg.

Baráth Etele, az Olimpiai Védnöki Testület tagja, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke szintén helyeselte a megvalósíthatósági tanulmány nyilvánosságra hozatalát, s azt mondta az MTI-nek, hogy "ennél jobb megoldás nincs, különösen, hogy megváltozott a pályázat menete." Az MKKSZ elnöke úgy véli, "ha már pénzt öltünk bele", akkor mindenki számára legyen elérhető a dokumentum, ráadásul így talán "a közvélemény is könnyebben meggyőzhető." Fürjes Balázs kinevezésével kapcsolatban jelezte, a kormánybiztos "eddig is kézben tartotta az ügyet, így a posztot nem is nagyon lehetett volna másra bízni."

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, az Olimpiai Védnöki Testület tagja azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy "könnyebben ítél meg egy centert, vagy egy kapust, mint egy gazdasági szakembert", ugyanakkor Fürjes Balázsnak az Üllői úti Groupama Aréna megépülésében végzett munkája önmagáért beszél.

"A tanulmány nyilvánosságra hozatala megnyugtató lépés, mert úgy vettem észre, hogy a különböző médiumokban felkorbácsolta az indulatokat ez a kérdés, ugyanakkor magam jobban szeretem a másfél, vagy inkább egyoldalas összefoglalókat" - jelentette ki Kemény Dénes, s hozzátette, "tiszteli és becsüli" azokat, akik elolvassák az 1300 oldalas dokumentumot, egyben kizártnak tartja, hogy ebből bármilyen probléma lesz a továbbiakban.

Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM elnöke szerint a miniszterelnök a pályázat szempontjából a legmegfelelőbb személyt nevezte ki a posztra.

"Bátran kijelenthetem, hogy egy olyan ember felel a kormány részéről az olimpiai pályázatért, aki nagyon szereti Budapestet, bizonyítottan jó projektvezető és mindent meg fog tenni azért, hogy Magyarországra jöjjön az olimpia" - mondta az MTI-nek a BOM elnöke, s hozzátette, civil szervezetük nagyon fontosnak tartja a teljes átláthatóságot és a világos kommunikációt, mert "csak így lehet az emberek bizalmát és támogatását elnyerni, ezért fontos lépésnek tartom a tanulmány teljes anyagának nyilvánosságra hozatalát."

MTI