Nem sikerült a bravúr, de állta a sarat a Munkás a listavezető Budafok ellen

2017. április 22. szombat 19:05

Nem sikerült a bravúr, de állta a sarat a Munkás a listavezető Budafok ellen

1-1-es döntetlennel zárult az NB III Közép-csoport 28. fordulójának rangadója, a PMFC és Budafoki MTE mérkőzésén több sárga lapot, mint gólt láthatott a játékvezetéssel elégedetlen hazai szurkolótábor. 

A pécsiek a Sólyom - Erőss, Fellai, Krapecz, Szabó - Turi, Koller - Károly, Bata, Bodor - Kónya D. kezdő tizeneggyel, Márton Gábor vezetőedző nélkül lépett pályára, aki két mérkőzésre szóló eltiltást kapott hétközben.

A meccs a forduló rangadójához méltóan kezdődött: alig telt el 6 perc, már mindkét csapat jegyzett egy gólt. A pirosban játszó pécsiek a 3. percben szerezték meg a vezetést egy parádés támadás után Koller fejesével, de nem örülhettek sokáig a hazai szurkolók, hiszen nem sokkal ezután Krapecz a büntetőterületen lökte el az egyik ellenfelet, így a Budafok tizenegyesből egyenlíthetett.

A továbbiakban a gólgyártás helyett már a bíró játszotta a főszerepet az első félidőben. A hazai játékosok és a szurkolók hangot is adtak nemtetszésüknek, mert igencsak úgy tűnt, hogy Kovács Gábor Péter játékvezető egyoldalúan fújt a Budafok javára. Ráadásul sorra osztotta a sárga lapokat: előbb a pirosban játszó Erőss - aki bár most tért vissza sérüléséből, le kellett cserélni, mert fájlalta a combját -, majd két vendég és tovább két pécsi játékos sárgult be.

A második játékrészben folytatódott a tendencia: a Budafok egyik játékosának, a korábban a PMFC-t is megjárt Pölöskey Péter sérülése is kényszerű cserét hozott, villantak a sárga lapok, sőt, az egyik vendégfutballista a pirosat is megkapta, így a 79. perctől a Munkás emberelőnyben játszott.

Bár mindkét oldalról bőven akadtak próbálkozások, végül a gyorsan jött gólok után senki sem talált be, így a mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult.

EQM-PMFC