Nagy versenyek előtt állnak az ifjú pécsi vívók

2017. január 07. szombat 16:34

Nagy versenyek előtt állnak az ifjú pécsi vívók

Egészen biztos, hogy nem unatkozik majd a PTE-PEAC Vívószakosztályának két tehetsége, Tóth Gergely és Berta Dániel. Mindkettőjük előtt komoly megmérettetések állnak, amelyek fontos lépcsőfokok lehetnek az olimpiáig vezető úton. 

A pekingi ötkarikás játékok hatása miatt ment be 2008-ban a vívóterembe Tóth Gergely, a sportágtól pedig azóta sem tud szabadulni, persze, nem is akar. Sőt, a jelenleg Bonnban tanuló 19 éves pécsi fiatalembernek komoly tervei vannak, számára az olimpiai szereplés a cél.

Egyébként, ahogy munkatársunknak elmondta, inkább rövidebb távú célkitűzésekben szeret gondolkodni. Ezekből pedig nincs hiány, idén sorban jönnek a megmérettetések, többek közt egy junior világkupa, ahol megszerezheti a kvalifikációt a korosztályos világversenyekre.

A PEAC Vívószakosztályának erejét mutatja, hogy Tóth Gergely mellett Berta Dániel is szállítja az eredményeket, nemzetközi szinten is. A huszonkét esztendős sportoló már kétszeres Európa-bajnoknak, junior világbajnoknak és világkupa-győztesnek mondhatja magát.

- Nagyon fontos versenyek lesznek az idén. Több világkupát, hazai versenyeket, felnőtt Európa- és világbajnokságot és Universiadét szerveznek, természetesen szeretnék kijutni mindegyik versenyre - nyilatkozta.

Kicsit távolabbra tekintve pedig a sportoló szemei előtt már a 2020-as tokiói olimpia lebeg.

Palotás P. - Fotó: pecsivivas.hu