Michelisz Norbert lett az első a nürburgringi időmérőn

2017. május 26. péntek 14:21

Michelisz Norbert lett az első a nürburgringi időmérőn

Pályafutása negyedik pole pozícióját szerezte meg a himesházai autóversenyző a Nürburgring-Nordschleifén. 

Nagyszerűen sikerült a nürburgringi verseny felvezetése a Honda magyarjának, hiszen a három szabadedzésen kétszer a második leggyorsabb volt, egyszer pedig a legjobb. Tavaly magasra tette a lécet saját maga előtt, hiszen kétszer is felállt a dobogóra a Nürburgringen - idén folytatódott a pozitív sorminta.

Az itteni időmérőn rendhagyó módon nincsen Q1-Q2-Q3-as felosztás, hanem egyben 40 perc áll a versenyzők rendelkezésére a rajtsorrend felállítására. Ebbe reálisan három gyors kör fér bele a pilótáknak, és Norbi az első után hatodik volt, de a 8:44,564-es ideje még jelentősen elmaradt a szabadedzéseken futott legjobbjától (8:37,201), és az egész mezőny is amolyan biztonsági körrel kezdett.

A második gyors körével (8:39,444) Michelisz már felugrott a második helyre az FP2-n pályacsúcsot futó Nicky Catsburg mögé. A csattanó azonban a végén érkezett: Norbi három lila szektort teljesítve 8:38,072-es idővel nemcsak a Volvo hollandját, hanem a teljes mezőnyt megverte, és megszerezte a pole pozícióért járó öt pontot.

A himesházai pilóta pályafutása során negyedszer nyerte meg az időmérőt a WTCC-ben, legutóbb 2015-ben Japánban volt ő a leggyorsabb a kvalifikáción. Szombaton a fordított rajtrácsos nyitófutamon a 10., a főfutamon az első helyről rajtol majd.

A nyitófutamot szombaton 11:20-kor, a főfutamot pedig utána 12:45-től rendezik a Nürburgringen.

 

Forrás: michelisz.hu