Kiütéssel győzött a PVSK a Kaposvár ellen

2016. október 22. szombat 10:15

Kiütéssel győzött a PVSK a Kaposvár ellen

A Kaposvár húsz ponttal kikapott a PVSK vendégeként a férfi kosárlabda NB I pénteki mérkőzésén.

Nagyon készültek a pécsek a Kaposvárra, mivel volt miért törleszteniük: az utóbbi öt évben egyszer sem sikerült legyőzni őket a Lauberben. Ráadásul mivel ez volt a 2016/17-es idényben az első hazai meccs, nagyon szerették volna egy szép győzelemmel kezdeni a bajnokságot. És most mindkettő összejött: a törlesztés is, a szép győzelem is.

Azt talán túlzás lenne állítani, hogy már négy perc után tudni lehetett, hogy összejönnek, de azt mindenképpen érezni lehetett, hogy van valami a levegőben - a PVSK ugyanis 11-1-re vezetett ekkor. A támadások is rendben voltak, de a védekezés volt kimagasló: egyszerűen rádobni nem tudtak a vendégek. Aztán persze összekapták magukat, de a tíz pontos differencia kitartott a negyed végéig. A második játékrészben nekidurálta magát a Kaposvár, kicsit zárkóztak is a somogyiak, de egy pillanatig sem merült fel senkiben, hogy itt esetleg fordítás lesz. A vendégszurkolókat minden dicséret megilleti, ekkor is biztatták kedvenceiket, pedig valószínűleg ők is érezték, hogy itt nem lesz fordítás.

A pécsiek ugyanis (már ekkor, a nagyszünet után meg pláne) remekül kosaraztak, a csapaton belüli kémia is nagyon működött, úgyhogy ezen az estén tényleg nem ismertek kegyelmet. Mindennél beszédesebb, hogy sokan megszórták magukat, s az utolsó négy percre már bátran cserélhette le mindegyik kezdőjét Csirke Ferenc. Most sokkal jobbak voltak a kaposváriaknál, s végre PVSK kosarasaik pacsizhattak boldogan a szurkolókkal.

- Gratulálok a fiúknak. Gratulálok a közönségünknek. Az első hazai mérkőzésünk elég jól sikerült. Mindent megcsináltak a fiúk, amit előzőleg megbeszéltünk. A mai mérkőzésen fizikálisan is a Kaposvár fölé nőttünk, talán mondhatom, üresjáratunk sem volt. Arra nagyon jó volt ez a győzelem, hogy mindenki higgyen a munkában és lássák a játékosok, ha többet dolgozunk egyre jobbak leszünk - értékelt Csirke Ferenc edző.

Forrás: PVSK