Kikapott a légiósoktól Rátgéber férfi kosárválogatottja

2012. február 05. vasárnap 18:33

A nemrég kinevezett Rátgéber László vezette férfi válogatott kikapott az idegenlégiósok csapatától a budapesti Körcsarnokban rendezett All Star-kosárgálán.

A felvezető programban a női válogatott - melynek élére ugyancsak a közelmúltban jelölték ki a szlovák Stefan Sviteket - B33-as bemutatót játszott félpályán, majd értelmi fogyatékos gyerekekkel kosarazott, immár két palánkra.

Szalay Ferenc, a szövetség elnöke üdvözölte a jelenlévőket, majd kitüntetéseket adott át a sportág két doyenjének, Cziffra Mihálynak és Horváth Elemérnek, továbbá az MKOSZ-nél első hivatalos akadémiaként akkreditált Vasas Akadémia képviselőinek, végül a tavalyi év legjobb női játékosává választott Fegyverneky Zsófiának. Férfi részről a spanyol Manresánál légióskodó Hanga Ádám nem volt jelen.

A válogatottból "igazoltan" hiányoztak a bajnok és kupagyőztes Szolnok kosarasai, mivel ők kedden fontos mérkőzést vívnak az Eurochallenge Kupában.

A két együttes tavalyi csatáját 169-167-re a magyarok nyerték, és már az elején úgy tűnt, hogy a nyitónegyedben végig vezető vendégeknek sikerül a visszavágás. Hollis és Townes palánkszaggató zsákolásokat mutatott be - közben a túloldalon Keller "tesztelte" többször a gyűrűt -, záporoztak a triplák, a főként amerikaiakból álló ellenfél pedig a nagyszünetben már 59-85-re meglépett.

A Face Team akrobatáinak bemutatója után Szalay Ferenc az idén 100 éves szövetség nevében egy-egy mezzel ajándékozta meg a 100-nál többszörös válogatott játékosokat.

A pihenőt követően még jobban elhúztak a légiósok, 30 percnél már 86-118-at mutatott az eredményjelző, ekkor már egyértelmű volt, hogy sikerül a vendégeknek a visszavágás a tavalyi vereségért. A zárószakaszban az egyik időkérés alatt rendezett zsákolóversenyt a szombathelyi Chad Timberlake nyerte, aki a palánk alatt álló játékostársát átugorva vágta a labdát a gyűrűbe. A légiósok örömét tovább fokozta, hogy sima győzelmet arattak, végül 39 ponttal verve a magyar csapatot.

Eredmény:
Magyar válogatott-Idegenlégiósok 113-152 (38-41, 21-44, 27-33, 27-34)

(mti)

2 hozzászólás

 
  • 2. Hallgattam - 2012. február 07. kedd 07:47
    R. TV nyilatkozatát!
    Meg kellene fejteni, hogy mit mondott!!
    Szakmailag egy csodálatos előremutató, s a fejlődést szolgáló bölcs semmitmondás volt!
  • 1. Nem baj - 2012. február 06. hétfő 07:15
    Miután Rátgéber mindent, de amit nem Ő azt is tudja, pár száz milliót"befektet" aztán majd megmagyarázza, hogy nem volt elég ideje a R. egyetem, meg a válogatottat egyszerre irányítani felügyelni s kér 6-8 évet / meg néhány száz milliót/ s a jövőkép rendben lesz !

Új hozzászólás