Jöttek, tekertek, győztek: éjjel-nappal hajtottak a pécsi bringások a 24 órás versenyen

2016. augusztus 05. péntek 10:12

Jöttek, tekertek, győztek: éjjel-nappal hajtottak a pécsi bringások a 24 órás versenyen

Nem kis sportteljesítmény az, amit négy pécsi bringás ért el a napokban Zánkán. Az egykori úttörőtábor területén rendezett 24 órás mountainbike versenyen először vett részt az Imperator - Specialized csapata, és ha már elindultak, meg is nyerték kategóriájukat.

Huszonnégy óra alatt minél több kört teljesíteni, mindegy milyen körülmények között. Ez volt a céljuk azoknak, akik rajthoz álltak július utolsó hétvégéjén az ország legnagyobb 24 órás mountainbike versenyén, amit a régi zánkai úttörőtábor területén, egy körpályán rendeztek meg. Pécsett nagy hagyománya van a hobbi- és versenykerékpározásnak, így nem is csoda, hogy ennek a maratoni tekerőversenynek is voltak pécsi szereplői.

- A csapatunk idén alakult, ez volt az első versenyünk - mondta a Pécsi Újság. hu-nak Császár Lajos, a Team Imperiator - Specialized kapitánya. - Ez ugyanúgy működik, mint a Le Mans-i 24 órás autóverseny. Mindenki "be van chipelve", és aki több kört teljesít, az nyer. Van egy váltózóna, ahol a bringával le kell állni, a chipet átteszik a másik versenyző bokájára, aztán egy újabb vonaltól indul a bringakör - magyarázta.

A Szabó Dávid Marko, Vajda János Péter, Nagy Péter, Troska Csaba összeállítású kvartett értelemszerűen a négyfős csapatok mezőnyében indult. Szombat déltől vasárnap délig tartott a 24 órás viadal, a pécsiek képviseletében Vajda János rajtolt el, és ő is futott be a célba. Nem volt azonban sima az út a célvonalig.

- Egész nap és éjjel váltották egymást a fiúk, de hogy hogyan, mikor és ki kit, azt előre kitaláltuk, tehát taktika alapján történt tulajdonképpen minden. Van, aki melegben nem tud olyan jól tekerni, valaki a hűvöset nem szereti, ezért össze kellett beszélnünk - mesélte Császár Lajos. - Eszméletlen meleg volt egész végig, ráadásul az erdő szélén megállt a pára, tehát borzalmas volt. Éjszaka meg persze teljes sötétségben, fejlámpákkal, halogénvilágítással mentünk.

A csapat tagjainak ez idő alatt táplálkozni és aludni is kellett, idejük viszont nem sok akadt pihenésre: átlagosan egy órát aludtak a megpróbáltatás alatt, mivel folyamatosan váltották egymást. Ezek a körülmények persze az emberi szervezetet is megviselték, ami nemcsak maguknak a versenyzőknek okozott problémát, de összességében a csapatnak is. Ilyenkor kapóra jött a csapatvezető segítsége, aki kordában tudta tartani őket.

Nem kispályások

A Team Imperiator - Specialized lényegében egy barátokból verbuválódott, ám korántsem amatőr csapat. A versenyzők ugyanis egyéniben is profik: nemzetközi és hazai versenyek rendszeres indulói, s nemcsak terepen, országúti futamokon is megmérettetik magukat, többet is megnyertek már.

- Voltak konfliktusok, főleg másnap reggel, amikor már mindenki fáradt volt. Az éjszaka után mindenkiben picit "oltani kellett a tüzet", mert összekaptak, hogy ki mennyit ment már, volt, aki meg már nem is akart tekerni, úgyhogy valakinek kellett igazgatni a fiatalokat - emlékezett vissza Császár Lajos.

Mindenkinek 7-8 alkalommal kellett biciklire pattanni, ennek köszönhetően 8000 kalóriát égettek el a verseny alatt. Mint a fináléban kiderült, megérte, ugyanis meg is nyerték a kategóriájukat, ami azért is nagy eredmény, mert először indultak el ezen a versenyen. Az Imperiator csapattagjai 550 kilométert teljesítettek a technikás terepen, emellett plusz dicsőség, hogy összesen 120 megtett körrel büszkélkedhettek, ami alig kevesebb, mint az abszolút értékelésben győztes, a hatfős csapatok kategóriájában is első riválisoké.

A remek teljesítményt egy nagyon szép trófeával díjazták, valamint a csapat versenyzői egyenként is kaptak érmeket, így abszolút boldogan térhetett haza a brigád.

Hogy ezután milyen megmérettetésekre készülnek majd, az a jövő zenéje, azonban az biztos, hogy lesznek még olyanok, akik ilyenekre vállalkoznak. Császár Lajos elmondta, hogy bővülni fog a csapat, szigorú megkötésekkel még fogadnak új tagokat, legutóbb például éppen egy győri kerékpáros kereste meg a csapatfőnököt, akinek megtetszett és szívesen viselné az Imperiator sajátos ruházatát.

Képünkön a pécsi csapat tagjai.

Kiss Alexandra