Jön a Fradi 300. bajnoki meccse, a Honvéd lesz az ellenfél

2015. október 02. péntek 10:54

A klub történetének 3000. bajnoki mérkőzésére készül a Ferencváros labdarúgócsapata, amely a mezőny egyedüli veretlen együtteseként a Budapest Honvédot fogadja az OTP Bank Liga 11. fordulójában.

A zöld-fehérek 114 évvel ezelőtt játszottak először bajnoki mérkőzést, az 1000-es álomhatárt 47 évvel később a Tatabánya elleni 5-0-ás siker alkalmával érték el, majd a 2000. bajnokin szintén a bányászváros csapatával találkoztak, 1983 szeptemberében 4-3-as vereséget szenvedtek.

Thomas Doll együttesének szezonbeli hibátlan sorozata az elmúlt fordulóban megszakadt a Puskás Akadémia otthonában, ahol gól nélküli döntetlent ért el, de így is egyértelmű esélyese a kispestiek elleni szombati összecsapásnak. Ezen a játéknapon ér véget az idény első szakasza, ugyanis az új lebonyolítás értelmében háromszor 11 fordulót játszanak a csapatok, a Ferencváros így veretlenül zárhatja az első kört.

A második helyen álló, idegenben még veretlen Haladás ezúttal a Diósgyőrhöz látogat. A Mészöly Géza irányította szombathelyi gárda legutóbbi öt mérkőzésén négy döntetlent ért el, míg Bekő Balázs csapata elmúlt két hazai összecsapásán begyűjtötte a három pontot, az Újpest, majd a Puskás Akadémia ellen is az utolsó pillanatokban döntötte el a találkozó sorsát.

A címvédő, jelenleg azonban csak utolsó előtti Videoton ezúttal a Puskás Akadémiát fogadja, míg az Újpest Debrecenbe látogat.

A 11. forduló programja:
szombat:
Diósgyőri VTK - Szombathelyi Swietelsky-Haladás 18.00, v.: Iványi
DVSC-TEVA - Újpest FC 18.00, v.: Farkas
Békéscsaba Előre 1912-MTK Budapest 18.00, v.: Karakó
Vasas-Paksi FC 18.00, v.: Bognár
Videoton FC-Puskás Akadémia 18.00, v.: Erdős
Ferencváros-Budapest Honvéd 20.30, v.: Kassai

A tabella:
1. Ferencváros 10 9 1 - 20- 3 28 pont
2. Szombathelyi-Swietelsky Haladás 10 4 5 1 8- 6 17
3. Budapest Honvéd 10 4 4 2 14-11 16
4. MTK Budapest 10 4 3 3 13- 9 15
5. DVSC-TEVA 10 4 3 3 12-12 15
6. Paksi FC 10 3 4 3 11- 7 13
7. Diósgyőri VTK 10 3 2 5 12-20 11
8. Újpest FC 10 2 5 3 12-13 11
9. Puskás Akadémia 10 2 5 3 9-10 11
10. Vasas 10 3 1 6 8-12 10
11. Videoton FC 10 3 - 7 8-13 9
12. Békéscsaba 1912 Előre 10 2 1 7 8-19 7

MTI