Jól állnak a magyarok száz nappal a 2016-os riói olimpia rajtja előtt

2016. április 27. szerda 16:25

Jól állnak a magyarok száz nappal a 2016-os riói olimpia rajtja előtt

Száz nappal a riói ötkarikás játékok előtt Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint jól áll a magyar csapat, melynek a létszáma a várakozások szerint átlépheti a 140 főt.

A MOB elnöke a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, jelenleg 122 sportoló indulása biztos Rióban, ugyanakkor még számos sportágban harcolhatják ki a magyar versenyzők a szereplést. Mint azt jelezte, asztaliteniszben, atlétikában, birkózásban, evezésben, golfban, íjászatban, cselgáncsban, kajak-kenuban, hegyikerékpárban, műugrásban, ökölvívásban, öttusában, teniszben és tollaslabdában szerezhetnek még kvótát.

Borkai Zsolt kiemelte, tavaly ilyenkor az alacsony létszám miatt szinte már temették a magyar olimpiai családot, a mozgalmat, de mindvégig bízott abban, hogy a sportolóknak sikerül kivívniuk a riói indulást, ez pedig végül be is következett. Hozzátette, nagyon sajnálja az elmúlt időszak veszteseit, mint például a lólengés olimpiai címvédőjét, Berki Krisztiánt, vagy a Rióról szintén lemaradó férfi és női kézilabda-válogatottat.

A MOB-elnök köszönetet mondott a támogatóknak, illetve a kormánynak, amelytől komoly állami támogatást kaptak a szövetségek, a versenyzők és edzőik, a költségvetés korai elfogadásával pedig sikerült korán megteremteni a szükséges feltételeket. "Nincs olyan versenyező, aki elégedetlen lenne, vagy jelezte volna, hogy nem tudjuk számára biztosítani a megfelelő feltételeket."

"A legfontosabb száz nap következik. Egy sportoló életében ez nem nagy idő, az elkövetkezendő időszakban nekik már minden perc számít" - mondta Borkai Zsolt, aki hangsúlyozta, a MOB-nak is bőven van még feladata ebben az időszakban, a teendők közül kiemelte a dopping elleni harcot. Hangsúlyozta, a zéró tolerancia elvét követve emelni fogják a vizsgálatok számok, s hozzátette, akik nem megengedett szerrel akarnak élni, azoknak nincs helye az olimpiai családban.

"Minden lépésüket figyelni fogjuk, egy-egy ilyen eset le tudja járatni a magyar sportot és a mozgalmat, ez elleni pedig mindenkinek harcolnia kell" - fogalmazott Borkai.

Az eseményen felszólalt Valter Pecly Moreira Brazília magyarországi nagykövete is, aki egy kisfilm segítségével számolt be az előkészületekről.

"A mai nappal megkezdődik a visszaszámlálás, nagyon izgalmas periódus lesz ez. Házigazdaként nagy megtiszteltetés, hogy kétszázhat ország delegációjának tizenötezer sportolóját láthatjuk vendégül az első dél-amerikai olimpián és paralimpián - mondta Moreira.

A nagykövet kiemelte, hogy szerdán - amikor az olimpiai láng Brazíliába költözik - a világ számos fővárosában egy-egy híres épület a brazil színekbe, azaz zöldbe és sárgába borul. Ma este Budapesten a Lánchidat csodálhatják majd meg az emberek brazil nemzeti színekben.

Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke bemutatta az olimpiára kiadott emlékérmeket. Az 5000 forint értékű miniarany, a 10 000 forint értékű ezüst, valamint a 2000 forint értékű színesfém emlékérmek egyik oldalán egy tornászlány alakja látható, míg a másik oldal a hat magyar sikersportág (úszás, kajak-kenu, vízilabda, birkózás, vívás, torna) férfi sportolóit ábrázolja. Minden érmén megtalálható a 168-as szám, amely az eddigi olimpiákon szerzett magyar aranyérmek számát mutatja. A első példányokat Borkai Zsolt, valamint Szabó Bence, a MOB főtitkára, Fábián László csapatvezető, Valter Pecly Moreira és a tervező Horváth Andrea vehette át.

A sajtótájékoztatón több támogatói kezdeményezést is bemutattak. Az OTP által létrehozott applikációval például a szurkolók küldhetnek motiváló üzeneteket, s ezek közül a legjobbakat Hajdú B. István, az M4 Sport kommentátora mondja majd fel, és küldik el az olimpikonoknak "ébresztő üzenetként." A Pöttyös képviselői beszámoltak arról, hogy az olimpiáig 50 millió olyan Túró Rudi kerül majd forgalomba, amelyen a Hajrá Magyarok! felirat lesz majd látható.

A Tensi Tours részéről elhangzott, hogy az utazási iroda három turnusban (augusztus 4-11., 10-17., 16-23.), közvetlen járattal indít turnusukat az olimpiára, ezen kívül az eredeti fix áron továbbra is lehet kizárólag belépőket vásárolni az ötkarikás játékokra.

Képünkön: Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke (bal oldalon) átadja az olimpia alkalmából kiadott emlékérmeket Borkai Zsoltnak, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének a MOB sajtótájékoztatóján, amelyet száz nappal a riói ötkarikás játékok megnyitója előtt tartottak a Novotel Budapest City szállodában 2016. április 27-én.

MTI - Fotó: MTI/Illyés Tibor