Hazai pályán fogadja vasárnap a PMFC a „vendég" Bodát

2016. május 01. vasárnap 08:43

Hazai pályán fogadja vasárnap a PMFC a „vendég

A 25. fordulóban Bodára látogatna a Munkás, az egyesület játékterét azonban jelenleg felújítják, így a Stadion utcai rendezi „hazai" találkozóit. Vasárnap azonban néhány méterrel arrébb, a centerpályán, a stadionban csapunk össze velük a szurkolók kényelme érdekében.  

A piros-feketék remek szériában vannak, hiszen legutóbbi tizennyolc bajnokijukat megnyerték. A csapat prímán játszik az utóbbi hónapokban, sok gólt lőnek, kis túlzással már az is nagy dolognak számít, ha az ellenfelek helyzetbe kerülnek.

A vendégségben játszó Boda a 9. helyen áll a tabellán. A kiesés veszélye nem fenyegeti őket, de az első hatba sem igen érhetnek már oda a bajnokság végéig. 24 forduló alatt 34 gólt lőttek és 53-at kaptak, 28 pontot szereztek, szemben Sólyomék 67-ével.


- Már beszéltünk róla Zsuzsi nénivel, a szertáros hölggyel is, hogy átköltözünk a vendégöltözőbe, hiszen idegenben leszünk. A legkevésbé annak van jelentősége, hogy melyik padra ülünk le - mondta Márton Gábor arra válaszolva, nem fél-e, hogy vasárnap véletlenül a hazai kispadra ül le ebben a faramuci helyzetben.- A bodai csapatot is láttam már többször tavasszal, hiszen szeretem, ha konkrétan tudunk készülni egy-egy csapatra és a játékosoknak is precíz feladatokat oszthatok. Arra számítok, hogy a többi együtteshez hasonlóan ők is egy zárt védekezéssel rukkolnak elő és abból próbálnak majd támadásokat vezetni- nyilatkozta vezetőedzőnk.

Az újmecsekaljai együttes teljesítménye önmagáért beszél, hiszen 18 forduló óta folyamatosan nyernek, ráadásul március 12-e óta még gólt sem kaptak. Akkor a szigetváriak lepték meg Ipacs Pétert, igaz, arra a pécsiek tizenegyszer válaszoltak.

- A győzelem ellenére a Bogád ellen nem voltam elégedett a játékkal, de Harkányban már tetszett, amit láttam. Talán ez annak volt az eredménye, hogy a múlt szombati meccsünk után a játékosok kaptak egy kis fejmosást. Nem lehet ugyanis hátradőlni és kiengedni. Azóta az edzéseken is másként mozognak focistáink. Néha oda kell hatni nekik, amikor azt gondolják, hogy minden sínen van. Szerencsére azonban erre nem sokszor volt szükség - árulta el Márton Gábor.

Szezon végére besűrűsödik a PMFC programja. Hétfőn sorsolnak a megyei kupában, a következő játéknap május 11. lesz. Ezen kívül a június 1-i döntőig - továbbjutás esetén - még egy kör várhat a piros-feketékre. Ráadásul közben a Dél-Dunántúl válogatottnak is jelenése van a regionális döntőn.

- A felnőtt csapattal edz két tehetséges fiatal, Hleba Tamás és Grabarics Máté. Róluk az utánpótlás edzők mondták, hogy megérdemlik ezt a lehetőséget. Év eleje óta gyakran tréningeznek velünk, bár nagyrészt még az ifiben játszanak. Meglátjuk, képesek-e annyit fejlődni, hogy stabilan betehessem őket bajnokin is. Aki ismer, tudja, tőlem ez nem áll távol. Ha valakit berakok, az biztosan meg is érdemli - tekintett a jövőbe Márton Gábor. - A meccseken ugyanakkor nem nagyon tudok rotálni, hiszen többen nem lettünk az utóbbi hónapokban. Ráadásul mindig bejön egy-két sérülés. Szerdán Turi is kidőlt néhány hétre. Kónya Dávidról pedig már múlt héten is nyilatkoztam, hogy nagyon csúnya rúgást kapott. Továbbra is nehezen tud lábra állni. Nem kérek különleges elbírálást a PMFC számára, de vannak csapatunknak olyan értékei, akiket meg kéne védeni.

Forrás: PMFC