Győztek a kézisek Ukrajna ellen, Görbicz ezredik gólját lőtte

2015. november 28. szombat 14:00

Győztek a kézisek Ukrajna ellen, Görbicz ezredik gólját lőtte

A jövő szombaton rajtoló dániai olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott 18 góllal legyőzte az ukrán csapatot a népligeti Elek Gyula Arénában barátságos mérkőzésen pénteken. 

Németh András szövetségi kapitány már az utolsó nyilvános felkészülési mérkőzés előtt szűkítette keretét, de hogy kik utaznak a vb-re, azt majd csak a jövő csütörtöki elutazás előtt jelenti be. Az ukránok nem lesznek ott a dániai vb-n, így most főleg a fiataloknak adott bizonyítási lehetőséget Borisz Petrovszkij szövetségi kapitány.

Már az elején látszott, hogy nincsen azonos szinten a két válogatott. A 12. percben 11-2-re vezetett a magyar együttes, azaz majdnem minden támadás góllal zárult. Szucsánszki Zita és Erdősi Ildikó sziporkázott ebben a szakaszban. Negyed óra alatt tíz gólos (14-4) lett a különbség, amikor Németh időt kért, majd más felállásban küldte pályára együttesét.

Az új sor már nem lőtte olyan ütemben a gólokat, mint a kezdő, ám a 21-9-es félidő mindent elárult az erőviszonyokról. A vendégektől gyakorlatilag csak Olha Nyikolajenko játszott kapura veszélyesen, ő ötször volt eredményes az első félidőben.

A folytatásban már nem koncentrált maximálisan a tetemes előnyben lévő magyar együttes, be-becsúsztak hibák is, az ukránok pedig indításokból könnyű gólokat szereztek. Amikor elérkezett az utolsó negyed óra - és Bulath Anita kiállítása miatt rövid ideig emberhátrányban játszottak a magyarok -, 29-14-nél Németh András megint teljesen átalakította csapatát.

Az ukránok létszámfölényben nem tudtak betalálni, de aztán a remekül cselező Alona Rudko többször megtréfálta a védőket.
A hajrában már az iram sem volt nagy, ami az ukránoknak kedvezett.

Az 56. percben sporttörténeti pillanat szemtanúi lehettek a nézők: Görbicz megszerezte 1000. válogatottbeli gólját (33-19). A győri irányítónak a pénteki volt a 205. mérkőzése a nemzeti csapatban.

Németh András a lefújás után elmondta: látványos és reményei szerint eredményes játékra lesz képes a csapata a vb-n, de most még akadtak hibák, amelyeket ki kell javítani.

Magyarország-Ukrajna 37-19 (21-9)

A magyar góldobók: Kovacsicz 6, Szucsánszki 5, Zácsik 5, Görbicz 3, Mayer 3, Kovacsics 2, Szamoránsky 2, Bódi 2, Planéta 2, Erdősi 2, Tomori 2, Bulath 1, Korsós 1, Triscsuk 1 

A magyarok a vb-n Herningben vívják csoportmérkőzéseiket, az ellenfelek sorrendben Tunézia, Szerbia, Montenegró, Dánia és Japán lesznek.

A válogatottbeli gólszerzők rangsora (a kezitortenelem.hu alapján):
1. Görbicz Anita 1000 gól (2002 óta válogatott)
2. Farkas Ágnes 944 (1993-2004)
3. Erdős Éva 711 (1985-1997)
4. Szilágyi Katalin 627 (1984-1996)
5. Kökény Beatrix 542 (1988-2000)
6. Balogh Beatrix 503 (1994-2007)

A magyar és az ukrán női válogatott szombaton zárt kapus mérkőzést vív egymással.

MTI - Fotó: Kovács Anikó