Fővárosi képviselő: az olimpiával "fel tudunk kerülni a térképre"

2015. július 02. csütörtök 09:55

Nemzetközi ismertséget hozna Budapestnek, ha elnyernénk a 2024-es olimpiai játékok megrendezésének jogát; az ismertségért versengő nagyvárosok, nemzetek között "fel tudunk kerülni a térképre" - mondta a XXII. kerületi polgármester, a fővárosi önkormányzat költségvetési bizottságának alelnöke az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtök reggel.

Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP) azt hozta fel példaként, hogy az átlagember Magyarországon nem sokkal tud többet Szöul, Calgary vagy St. Louis városáról, mint hogy ott korábban rendeztek olimpiát; ugyanezt az ismertséget hozhatnák meg a magyar fővárosnak az ötkarikás játékok.

Megemlítette, a millennium óta nem volt a várost rendszerként kezelő infrastruktúrafejlesztés Budapesten, olimpia nélkül ezek a beruházások elhúzódóan, és így valószínűleg drágábban valósulnának meg.

Arról, hogy az MSZP - bár a Fővárosi Közgyűlésben még megszavazta -, nem támogatja az olimpiai pályázat benyújtását, azt mondta, ez "lágyabb jelzővel szomorú, keményebbel nemzetrontó". Hozzátette, "matematikailag nincs szükség az MSZP vagy a DK támogatására", de ez az ügy akkor "működik", ha azt az emberek többsége őszintén támogatja.

(mti)