Foci: a győzelembe menekülne a Misleny szerdán

2017. április 11. kedd 15:30

Foci: a győzelembe menekülne a Misleny szerdán

Ismét hétközi forduló kerül sor a Merkantil Bank Ligában, ezúttal szerdán fél ötkor hazai közönség előtt lép pályára a HR-Rent Kozármisleny a Szeged 2011 gárdája ellen. 

A vendégek jelenleg a bajnoki táblázat 7. pozícióját foglalják el, egy abszolút stabil, a középmezőny elejéhez tartozó csapatról van szó. A Szeged 2011 a tavaszi fordulók során hazai pályán a Cigánd elleni 0-0-val kezdett, majd Csákvárról 3-0-ás győzelemmel távoztak. A következő fordulóban fontos mérkőzést nyertek egyik riválisuk, a Vác ellen, ezután Zalaegerszegen 0-0-ás döntetlent értek el. Ezt követően fogadták a Credobus Mosonmagyaróvárt, amely a tabellán elfoglalt helyezés alapján szintén riválisnak számít(ott), de a vendégek tavaszi formája alapján kevésbé volt az, ennek ellenére a Győr-Moson-Sopron megyei alakult elhozott 1 pontot Gyuláról.

Az újabb idegenbeli fellépésükön Siófokon a 86. percben egalizáltak és szeretek 1 pontot, a következő fordulóban pedig hazai környezetben 1-0-ra győzték le a Nyíregyházát. Vasárnap Dorogon vendégszerepeltek és elszenvedték első tavaszi vereségüket, a 6 forduló óta gólt sem kapó és remek formában lévő dorogiak 1-0-ra győztek ellenük.

A Klausz László vezette Szegednek a szerdai fordulóban a HR-Rent Kozármisleny mellett a másik ellenfele a fáradtság lehet. Vasárnap még Dorogon vizitáltak, ami nincs éppen a gyulai telephely szomszédságában (330 km). Ezt a hosszú utat oda-vissza tették meg, majd rövid regenerálódás után kell útra kelniük, egy újabb 300 kilométer feletti "turnéra" Kozármislenybe.

Igaz, hogy a baranyaiak is idegenben szerepeltek vasárnap (Békéscsabán), de a hétközben szerencsére nekik már nem kell újból messzire utazniuk. Az, hogy az ilyen fajta utazási fáradtságnak mekkora szerepe lesz/lehet a mérkőzésen, azt nehéz megjósolni, de mindenesetre a hazai pálya mellett ez is mellettük szólhat.

Legutóbb a csütörtök - vasárnap ritmusból nem jött ki rosszul a csapat, hiszen a  hétközi fordulóban legyőzte a Nyíregyházát (nem is akármilyen játékkal), majd Sopronban is jól ment nekik, egy pontot onnan is elhoztak.

Most valami hasonló jó szériára volna szükség, hazai pályán eredményesnek kell lenni a Szeged 2011 ellen, majd elutazni a SZEOL-hoz és újabb idegenbeli pontokkal gazdagodni.

A fókusz azonban jelenleg a Szeged 2011 elleni mérkőzés, ami közhely, de nem lesz egyszerű. A vendégek az idegenbeli táblázaton előkelő helyen állnak, ráadásul az utolsó 6 vendég mérkőzésükből 2 győzelem és 3 döntetlen és 1 vereség a mutatójuk.

A Kozármisleny a Békéscsaba elleni vesztes mérkőzés után, nincs könnyű helyzetben, de Szanyó Károly vezetőedző szavaival élve a jelszó: "Menekülés a győzelembe!"

A szerdán délután fél ötkor kezdődő összecsapást dr. Kovács Gergely vezeti, segítői Mohos Milán és Király Zsolt lesznek, tartalék játékvezetőként Gaál Ákos működik közre.

A mérkőzésre ismét életbe lépnek a korábbi beléptetési szabályok, a hölgyek és a 14 év alatti gyermekek ingyen tekinthetik meg az összecsapást.

Forrás: HR-Rent Kozármisleny