Elverte a Kaposvárt a PMFC a második felkészülési mérkőzésen

2017. július 20. csütörtök 11:47

Elverte a Kaposvárt a PMFC a második felkészülési mérkőzésen

A piros-fehérek szerda este régi riválisuk, a Kaposvár Rákóczi otthonában léptek pályára. 

A pécsiek jól kezdték a mérkőzést, ám az elején nem tudták helyzeteiket gólra váltani. A 26. percben a büntetőterületen belül kaszálta el az egyik kaposvári Mojzert, aki emiatt ápolásra szorult, ám a 11-es elmaradt. A góltalanság egészen a 31. percig tartott, amikor is Kónya Dávid megtalálta a hosszú alsót, s megszerezte a vezetést a vendégek számára, 0-1.

A második játékrészt a hazaiak kezdték jobban, azonban Sólyom résen volt, és nem kevés kellemetlenséget okozott a kaposváriaknak.

A pécsiek rendre lesre futottak, s kihagyták helyzeteiket, ezért Márton Gábor a cserék mellett döntött. Károly helyére Frank, Horváth helyére Wittrédi állt be. A félidő közepe felé a hazaiak játéka kicsit visszaesett, azonban a 77. percben mégis csak találtak egy gólt, 1-1. az utolsó tíz percre ismét belehúztak, ám ez is kevés volt, hiszen a 87. percben Kónya Dávid kapott egy remek labdát majd egy cselt követően higgadtan kilőtte a háló bal felét, s ezzel beállította végeredményt, 1-2.

EQM