Elhunyt Hernádi Ferenc, a Dózsa és a PMFC legendás játékosa

2014. október 21. kedd 13:30

Elhunyt Hernádi Ferenc, a Dózsa és a PMFC legendás játékosa

A Pécsi Dózsa és a PMSC színeiben 277 bajnoki meccsen pályára lépő hátvéd, Hernádi Ferenc hosszú betegség után, 73 évesen távozott - adta hírül a PMFC hivatalos oldala.

Sokáig elképzelhetetlen volt Hernádi Ferenc nélkül a Pécsi Dózsa labdarúgócsapata (az 1964-es csapatfotón a fölső sor jobb szélén áll). Nem túlzás, már-már legendás volt a kezdők közül „kirobbanthatatlan" hátvéd. Hornung néven jött világra, még 1941. január 8-án. Abból magyarosított, de a pályák környékén Popey néven volt ismert, mint korának egyik rajzfilmfigurája. Azzal a különbséggel, hogy őt a csatárok csak ritkán „rajzolták" meg.

A lánycsóki származású sváb legény soha nem tagadta, honnan való. Nehezen is tehette volna, mert az arcvonásai sok-sok dolgot elárultak róla. Meg aztán a beszéde, hanghordozása is olyan volt, amit nehéz lett volna, lenne mással összetéveszteni.

Előbb a PVSK-ban rúgta a bőrt a remek képességű játékos, onnan igazolt át az NB I-es együtteshez, a Pécsi Dózsához. Akik látták, megesküsznek rá, kiváló technikai képességekkel volt megáldva. Emellett gyorsan, határozottan cselekedett. Nem ismerte a tréfát a szélen, az ő oldalán talán még a fű is gyorsabban kopott, mint máshol. A Pécsi MSC-ből, a lila-fehérek jogutódjából vonult vissza.

De Ferencünket nem csak ezért szerették a nézők, meg a társak, mert ügyesen gurította a bőrt - írja a pmfc.hu. Hanem azért, mert amennyiben létezne tökéletes csapatember, akkor ő ahhoz a szoborhoz nyugodtan állhatna modellt. Bár le is ülhetne, hiszen nem csak a füvön volt tökéletesen megbízható harcos, hanem az asztalnál is jól teljesített.

De itt senki se a nagy dorbézolásokra gondoljon - bár az elmúlt évszázad hatvanas éveiben sem voltak szentéletűek a labdakergetők. Ám ha beszélgetésre került sor, akkor Hernádira mindig lehetett számítani. Amit kimondott, az úgy volt. Nem ismerte a mismásolást, sumákságot, egyenes fickónak tartotta mindenki.

Nem véletlen, hogy akadt egy korosztály az őszesebb halántékúak közül, akik mindig emlékeznek rá. Ami nem csoda, hiszen 1962-től 1973-ig, csak bajnoki mérkőzéseken, 277 esetben lépett a gyepre a sportember. Miközben eljutott az akkor még létező, úgynevezett B-válogatott együttesig is, ami a nagyválogatott előszobája volt.

Hernádi Ferenc az éjszaka távozott a földi létből, 73 éves volt. Emlékét örökké megőrizzük, nyugodj békében Popey! - búcsúzott nagy öregjétől a PMFC.

Forrás: pmfc.hu