El tudja-e kerülni a PMFC a kizárást, és ha igen, akkor hogyan? - Elemzés

2014. szeptember 11. csütörtök 18:20

El tudja-e kerülni a PMFC a kizárást, és ha igen, akkor hogyan? - Elemzés

Jó ideje tart már a PMFC körüli bizonytalanság. Mint megírtuk, a legújabb helyzet az, hogy jogerősen visszavonták az NB I-es klubot működtető PMFC-Sport Kft. adószámát (melynek hiányában gazdasági tevékenységet egyetlen cég sem folytathat), ráadásul a megyei bíróság a cég kényszerfelszámolásáról is hozott már végzést, bár ezt 15 napon belül megfellebbezhetik a tulajdonosok. Szerkesztőségünk felkérte dr. Czett Szabolcs jogász-közgazdászt, a PMFC korábbi klubmenedzserét, hogy tekintse át, milyen helyzetben lehet a klub valójában, és el tudja-e kerülni a bírósági végzések nyomán egyre valószínűbb MLSZ-döntést, az NB I-ből való kizárást. Alábbiakban a jogász-közgazdász elemzése olvasható.

A PMFC jelene, múltja, jövője 

Megindulhat a kényszerfelszámolás a Pécs labdarúgócsapatát működtető cég ellen, adószámát pedig már jogerősen bevonták - írta a napokban a fél magyar sajtó, a Figyelő című gazdasági hetilap cikkét idézve, megdöbbenést keltve a pécsi sportszeretőkben és szurkolókban.

Nézzük, mi most a helyzet és mi lehet a megoldás, ha van egyáltalán.

A Magyar Labdarúgó Szövetség a kényszerfelszámolást elrendelő végzés jogerőre emelkedése után minden bizonnyal versenyügyi és licencügyi eljárást kezdeményez a PMFC-vel szemben. Ezt az eljárást az MLSZ rövid határidőn belül kénytelen lesz lefolytatni, hiszen az UEFA és a hazai szabályozások alapján törölt vagy nem működő gazdasági társaság nem vehet részt a versenyrendszerben.

Ez a legrosszabb (és sajnos egyáltalán nem a valóságtól elrugaszkodott) forgatókönyv, ami elképzelhető a pécsi labdarúgást illetően, hiszen az NB. I-es és az utánpótlás csapatok amatőr osztályba történő visszasorolását jelentené.

 

Kft.-k, sora és az Egyesület

Ahhoz, hogy jobban megértsük a PMFC működését, át kell tekinteni a szervezeti felépítését és a hozzá kapcsolódó gazdasági társaságokat. Az alább szereplő szervezeti adatok és pénzügyi kimutatások az interneten nyilvánosan elérhető adatbázisokból (Cégközlöny, IM Elektronikus Beszámoló Portál) származnak.

A PMFC Egyesület társadalmi szervezet (bejegyző végzés száma: 1289), melynek magánszemélyek a tagjai. A tagsági díj befizetése szavazati jogot biztosít számukra. Az Egyesületnek nemrég lett új elnöke dr. Hargitai János országgyűlési képviselő személyében. A tagok száma 10-15 fő között mozog.

Az MLSZ vezetői hivatalosan is megerősítették, hogy a PMFC Egyesület jelenleg nem indít bajnokságban utánpótlás és felnőtt csapatokat. Az Egyesületben nincsenek játékengedéllyel rendelkező és szerződéses labdarúgók sem, tehát a PMFC NB I-es csapatának jelenét nem az Egyesület, hanem a csapat és az NB I-es jog valódi tulajdonosa, a PMFC-Sport Kft. körüli helyzet határozza meg.

Az NB I.-es joghoz, mint emlékezetes, a Gázszer megvásárlása révén jutott hozzá a pécsi klub. A névváltozással létrejött PMFC-Sport Kft.-nek korábban, 2007 végéig, a PMFC Egyesület, az Önkormányzat és két magánszemély (Georgiou Grigorisz és Kovács Ferenc) volt tagja.

2007. december 4-én a PMFC-Sport Kft.-ben a Matyi Dezső érdekköréhez tartozó Sorvezető Kft. többségi tulajdont szerzett. Georgiou Grigorisz és Kovács Ferenc magánszemélyek 10 nappal később értékesítették az üzletrészüket a Sorvezető Kft-nek.

A Pécsi Direkt Kft. 2011. november 26-án 500.000 Ft névértékű üzletrészt vásárolt a Sorvezető Kft-től. Az Európa Könyvkiadó Kft. 2012. május 9-én szintén 500.000 Ft üzletrészt vásárolt, a cégkivonat alapján pedig 2014. június 23-tól belépett a tulajdonosi körbe a Könyvbazár Kft. is.

A PMFC Egyesület és a PMFC-Sport Kft. 2005-ben megalapította a PMFC-Marketing Kft-t, mely a PMFC-hez kapcsolódó reklámokat értékesíti valamint a játékosok e kft-vel kötöttek korábban szponzorációs szerződést. Jelenleg a gazdasági társaság 100%-os tulajdonosa a Pécsi Direkt Kft.

Matyi Dezső 2008. március 18-án megalapította a Pécsi Futball Sportvagyon-hasznosító Kft-t, amely a létesítmények üzemetetésére hosszú távú szerződést kötött Pécs MJV. Önkormányzatával. A gazdasági társaság Matyiné Szabó Tünde, Pécsi Direkt Kft. és a Rainbow Üzletlánc Kft. tulajdonában van.

2011. nyarán megalapításra került az Alexandra Média Reklámhasznosító Kft. is, mely működése szintén a játékosok reklámtevékenységével van kapcsolatban. Tulajdonosa: a VERUNO ENTERPRISES LTD. és a Pécsi Direkt Kft.

A fenti gazdasági társaságok mindegyike Matyi Dezső személyéhez köthető.
Plusz: a PMFC-hez köthetően működik még a Pécsi Futball Akadémia is, amelyről kevés adatot lehet fellelni a nyilvános adatbázisokban.

 

Mérleg és eredmények

A Figyelőben megjelent, hogy a PMFC-Sport Kft. nem teljesítette a jogszabályban előírt közzétételi kötelezettségét, az Igazságügyi Minisztérium nyilvános adatbázisából azonban megállapítható, hogy a gazdasági társaság - igaz, a törvényes határidőhöz képest késve, de - már közzétette a mérleget és a beszámolót.

Az MLSZ-től kapott információk alapján a 2014/2015-ös klublicenchez a szervezet időben, az MLSZ előírásainak megfelelően csatolta a dokumentumokat.

A 2013. december 31. fordulónapra vonatkozóan azonban érdekes adatokra bukkanhatunk a dokumentumokban:

A társaság 2012. december 31-én 73.206.000 forint mérleg szerinti veszteséggel zárta az évet, míg 2013. december 31-én 44.985.000 forint veszteséggel.

Tavaly december 31-én a követelésállománya 297.172.000 forint volt, amelyből 230.000.000 forintot a Marketing Kft-nek, 15.600.000 forintot pedig a Pécsi Futball Kft.-nek adott kölcsön. A fordulónapon a kötelezettségállomány - azaz a tartozás - több mint fél milliárd forint (208.788.000 forintot a Pécsi Direkttől, 25.150.000-et a Könyv Plázától, 38.750-et pedig az Alexandra Könyvesháztól kapott kölcsön, míg 165.831.000 a szállítókkal szembeni kötelezettség).

 

TAO-pénzek

Felismerve a TAO-pénzekben rejlő lehetőséget, a PMFC is aktívan gyűjtötte a támogatásokat az elmúlt időszakban.

Az MLSZ nyilvános adatbázisa alapján a következő összegek érkeztek a PMFC-hez:

 

 

(A TAO-pénzekhez kapcsolódó költségtervek és a jóváhagyó határozatok megtekinthetőek a PMFC weboldalán.) A TAO-pénzek mellett - a mérleg szerint - 2013-ban közel 150 millió forint tévé közvetítési díj is érkezett a klubhoz.

Mindösszesen tehát 2013-ban a pécsi elsőosztályú labdarúgásba, az ide tartozó PFA-t is tekintve, 461 millió 938 ezer 467 TAO-s és tévé közvetítések után járó forint érkezett. A sportágban járatos szakemberek szerint ennyi pénzből kényelmesen fenn lehet tartani ma egy NB I-es klubot Magyarországon.

 

Mi lehet mégis a jövő?

Mint ismert, 2013. decemberében - tegyük hozzá: a fenti bevétel ellenére - Matyi Dezső bejelentette, hogy cégcsoportja kivonul a PMFC finanszírozásából. Néhány nappal később a PSNZ Zrt. vezérigazgatója 1 forintos ajánlatot tett a PMFC-Sport Kft. többségi tulajdonának megszerzésére, azzal, hogy átvállal minden adósságot. Az is ismert, hogy Matyi Dezső nem fogadta el az önkormányzati cég ajánlatát és azóta is az ő cégei a PMFC csapatának fő tulajdonosa.

A kényszer-felszámolási végzés nyilvánosságra kerülése óta sokan találgatnak, hogy mi lesz a PMFC-vel, hiszen sorjáznak azok a hírek is, hogy tartoznak játékosoknak és edzőknek is, valamint több alkalommal már a végrehajtás is be lett jegyezve.

Szögezzük le: amennyiben jogerőre emelkedik a PMFC-Sport Kft. felszámolása és törlése, akkor az MLSZ-nek nem lesz más lehetősége, mint hogy visszavonja az élvonalbeli licencet és ez egyet jelent a kizárással és alsóbb osztályba sorolással.

Kérdésként persze felmerül, hogy megismétlődhetnek-e az Újpesten történtek Pécsett is?

A válasz sajnos nagyon egyszerű. Az Újpest mintájára a PMFC nem tud megmenekülni, hiszen a jogot korábban a Gázszertől vásárolta meg, ezért más a jogi helyzet, mint Újpesten volt, ahol azt az egyesület átruházta majd visszavette a csapatot működtető kft.-től. Itt tehát ez a megoldás nem kerühet szóba.

Feltételezzük azonban, hogy Matyi Dezső és jogászai biztosan dolgoznak már a megoldáson, hiszen a nagyon szűkre szabott határidők elmulasztása az élvonalbeli pécsi labdarúgás halálát is jelenthetik - akár heteken belül.

A cél nyilván az, hogy nagyon rövid időn belül tisztázódjon a PMFC jövője, mert ez a játékosok teljesítményére is kihat és bizonytalanságban tart többszáz sportolót, szülőt és a pécsi sportszerető embereket.

dr. Czett Szabolcs, jogász, közgazdász,
2004-2011 között a PMFC klubmenedzsere.