Csodás szezonkezdet: Michelisz második lett Marokkóban az idei első versenyen

2017. április 09. vasárnap 19:50

Csodás szezonkezdet: Michelisz második lett Marokkóban az idei első versenyen

Kettős győzelmet aratott a Honda a marokkói főfutamon. A himesházai versenyző, Michelisz Norbert második a vb-pontversenyben csapattársa, Tiago Monteiro mögött.  

 

Michelisz Norbert azzal a reménnyel vágott neki a vasárnapi két futamnak Marokkóban, hogy "jó sok pontot gyűjtsön" a szombati időmérőn megszerzett harmadik helye után. A nyitó futamon a nyolcadik pozícióból rajtolva az ötödik helyre jött fel, tehát biztatóan indult a saját magával szemben támasztott elvárásainak teljesítése.

A lényeg persze az volt, hogy a főfutamon a harmadik rajtpozícióját dobogóra tudja-e váltani. Megint jól sikerült rajt, hiszen Michelisz a belső ívre korán behúzva megelőzte a második helyen a volvós Nestor Girolamit, és ezután üldözte csapattársát, a pole pozíciója után az első helyét megtartó Tiago Monteirót.

A harmadik körre kialakult egy négyes vonatozás az élmezőnyben Monteiro, Michelisz, Girolami és Bennani között. Ekkor emlékezhettünk Norbi korábbi nyilatkozatára, mely szerint a marokkói szűk utcai pályán akkor is nehéz előzni, ha egy körön akár három másodperces különbség van két autó között.

A nyolcadik körtől Aurélien Panis rossz helyen megálló kocsija miatt bejött a safety car, két kört töltött el a biztonsági autó mögött a mezőny. Ezután folytatódott a vonatozás, Norbi 5-8 tizedes lemaradásból követte Monteirót, az utolsó körben aztán próbált nyomást helyezni a portugálra, aki azonban nem hibázott. Kettős Honda-győzelem született Marokkóban.

Michelisz Norbert az időmérőn három, a Nyitó futamon tíz, a Fő futamon 23 pontot szerzett, így összességében 36 pontot gyűjtött Marokkóban. Ezzel a WTCC idei első fordulója után a második helyen áll a 43 pontos Tiago Monteiro mögött.

Forrás: michelisz.hu