Bajnoki örökrangadóval zárul az év az NB1-ben

2016. december 09. péntek 10:15

Bajnoki örökrangadóval zárul az év az NB1-ben

A Ferencváros és az MTK 211. bajnoki örökrangadójával zárul szombat este a labdarúgó OTP Bank Liga 19., idei utolsó fordulója.

A két csapat a 113 és fél éve tartó rivalizálás során eddig 262 tétmérkőzésen találkozott egymással, az FTC 104, az MTK 101 alkalommal győzött, 57 meccs pedig döntetlennel zárult. A bajnoki összecsapások is enyhe ferencvárosi fölényt mutatnak: az eddig lejátszott 210 mérkőzés közül - 47 döntetlen mellett - 85 a zöld-fehérek, 78 pedig a kék-fehérek sikerével végződött.

Idén eddig kétszer rendeztek örökrangadót: április 16-án a Groupama Arénában 2-2 lett a végeredmény, szeptember 10-én Dunaújvárosban pedig 2-1-re győzött az MTK. A kék-fehérek vendégként legutóbb 2002 szeptemberében tudtak nyerni az FTC ellen a bajnokságban.

A címvédő Ferencváros a tabella negyedik, a vendégcsapat pedig a tizedik helyén várja a szombati összecsapást. A közelmúltban mutatott forma a házigazdák mellett szól, ugyanis az FTC hazai pályán a legutóbbi öt mérkőzéséből hármat megnyert, míg az MTK utolsó öt vendégszerepléséből háromszor vesztesen hagyta el a pályát.

A listavezető Vasas a Paks legyőzésével bebiztosíthatná, hogy a tabella élén töltse a téli szünetet. Az angyalföldiek üldözői közül a Videoton a Haladás vendége lesz Sopronban, a Budapest Honvéd pedig az újonc Mezőkövesdet fogadja.

Az elmúlt öt játéknap eredményei alapján a kispestiek és a borsodiak vannak a legjobb formában az élvonal csapatai közül.

Az OTP Bank Liga huszadik fordulóját 2017. február 18-án rendezik.

OTP Bank Liga, 19. forduló, december 10., szombat:

Swietelsky Haladás-Videoton FC, Sopron 15.30, vezeti: Vad II
Újpest FC-Debreceni VSC, Kecskemét 15.30, v.: Iványi
Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 15.30, v.: Berke
Diósgyőri VTK-Gyirmót FC, Mezőkövesd 15.30, v.: Farkas Á.
Paksi FC-Vasas 15.30, v.: Karakó
Ferencváros-MTK Budapest 18.00, v.: Andó-Szabó

A tabella:
1. Vasas 18 10 4 4 30-17 34 pont
2. Videoton FC 18 10 3 5 38-18 33
3. Budapest Honvéd 18 9 4 5 31-17 31
4. Ferencváros 18 8 5 5 33-26 29
5. Mezőkövesd Zsóry FC 18 7 6 5 21-21 27
6. Swietelsky-Haladás 18 7 4 7 21-22 25
7. Újpest FC 18 5 9 4 28-26 24
8. Debreceni VSC 18 5 5 8 20-24 20
9. Paksi FC 18 4 8 6 17-24 20
10. MTK Budapest 18 4 7 7 11-20 19
11. Diósgyőri VTK 18 5 3 10 23-36 18
12. Gyirmót FC 18 3 4 11 8-30 13

Képünkön (archív): Leandro (Ferencváros) és Vadnai (MTK) összecsapása a 207. örökrangadón.

MTI - Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt