Az Országgyűlés csapata nyerte a Nemzeti Összetartozás Tornát
2022. július 09. szombat 17:42
Az Országgyűlés együttese nyerte a Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Tornát, amelyet hat Kárpát-medencei csapat részvételével rendeztek meg pénteken és szombaton.
Pénteken a csoportmérkőzéseket bonyolították le, 2x25 perces találkozókat vívtak a felek, szombaton pedig a helyosztókra került sor, itt már 2x35 percesek voltak a meccsek a budapesti BVSC-pályán.
Az első napon az A csoportban Kárpátalja, Erdély, Csángóföld, a B-ben magyar parlamenti válogatott, Délvidék, Felvidék lett a sorrend. A zárónapon a döntőben a házigazda együttes, az Országgyűlés csapata 3-3-as döntetlen után tizenegyesekkel 4-2-re nyert Kárpátalja alakulata ellen úgy, hogy a félidőben még 3-1-es hátrányban volt. A bronzmeccsen Délvidék 3-1-re verte Erdélyt, az ötödik helyért pedig Felvidék 3-3-as döntetlent követően büntetőkkel bizonyult jobbnak 3-1-re Csángóföldnél.
A program zárultával a döntő résztvevői, illetve a többi csapat nézőtéren helyet foglaló tagjai közösen elénekelték a magyar himnuszt.
Ez volt a második ilyen esemény, az elsőre tavaly októberben, Erdélyben, Csíkszentdomokoson került sor.
A résztvevő csapatok tagjai - a kiírás szerint - alapvetően amatőr játékosok, "civilben közméltóságnak számító futballisták" voltak.
A torna népszerűsítése érdekében azonban csapatonként - "old boys" korosztályból, 44 éven felüliek közül - egy neves labdarúgó és egy híres közéleti személyiség vendégjátékára is lehetőség nyílt, illetve kapusposzton is engedélyezett volt egy vendégfutballista szerepeltetése a plusz 44 éves korosztályból.
A magyar parlamenti válogatottban Kenesei Krisztián, Szeiler József és Balázs Pali szerepelt így vendégként.
A tornát a nemzeti összetartozás jegyében írták ki Kövér László házelnök kezdeményezésére, aki maga is szerepet kapott csapata két csoportmérkőzésén és a döntőben is - tájékoztatta az MTI-t Magyar Zoltán szövetségi kapitány, tornaigazgató.
A harmadik Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna rendezését a Délvidék vállalta el.
Képünkön: a Magyar Országgyűlés Labdarúgó-válogatottjának tagjai hallgatják Varga István edzőt a II. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna döntőjében a budapesti BVSC-pályán
MTI - Fotó: MTI/Kovács Anikő
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Belekapaszkodott az utolsó...
- Őri László: a gyurcsányi...
- Június 12-ig Kelenföldig járnak,...
- Indul a szezon: hétfőtől több vonat...
- Népbüfé, Tejivó, Ifjúság bisztró:...
- Ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak...
- Szerdán is még döntően napos, nyárias...
- Hatvan éve szentelték pappá Mayer...
- Háromszázezer résztvevőt várnak a...
- Kihirdette az egyelőre 26 fős...