Az idegenben nyeretlen Mórahalommal játszik a PMFC

2016. október 22. szombat 12:09

Az idegenben nyeretlen Mórahalommal játszik a PMFC

Szombat délután az idegenben még nyeretlen Mórahalom VSE-t fogadja a PMFC.

Valószínűleg minden pécsi szurkoló győzelmet és az ezzel járó három pont megszerzését várja a hétvégén Márton Gábor labdarúgócsapatától, amely szombaton 14:30-kor az NB III Közép-csoport 12. fordulójában Újmecsekalján látja vendégül az idegenben igencsak rosszul szereplő Mórahalom VSE együttesét.

A homokháti sárga-feketék 1936-os megalapításuk óta csupán másodjára szerepelnek a harmadosztályban, legutóbb a 2012/2013-as szezonban volt erre példa, ám ekkor búcsúzni is kényszerültek a pontvadászat befejeztével. Az október 1-én fennállásának 80. évfordulóját ünneplő magyar-szerb határ menti klub idén ezt a teljesítményt szeretné túlszárnyalni az NB III-ban.

Károly Bálinték előzetes esélyeit csak növeli, hogy a tavalyi Csongrád megyei bajnokcsapat jelenleg a tabella alsóházában tanyázik, egészen pontosan a 13. helyen állnak, ráadásul idegenben még nyeretlenek. A mórahalmiak eddigi hat vendégként megvívott bajnoki csatájuk közül ötször buktak és csak egyszer tudtak pontot rabolni. Remélhetőleg nem most, Pécsett szakítják ezt a negatív sorozatot...

Igaz, a PMFC gárdájának is illene javítani pályaválasztóként mutatott eredménysorán, ugyanis a piros-feketék sorrendbe véve 1-0-ra nyertek a Hódmezővásárhelyi ellen, majd 2-1-re kikaptak az azóta is listavezető SZTK-tól. A folytatásban következett egy 0-0-s meccs az FTC második csapatával, egy 2-1-es siker a Szentlőrinc SE ellen, legutóbb pedig egy 0-1-es vereséget könyvelhettek el a Szekszárdi UFC-től.

A szombaton 14:30 órakor kezdődő PMFC - Mórahalom VSE bajnoki mérkőzésre ezúttal is csak az északi ülő (A-tól F-ig), illetve a keleti B-közép szektort nyitják meg a szurkolóknak. Kapunyitás 13:30-kor. A belépőjegyek ára egységesen 500 forint, 14 év alatt, illetve 65 felett pedig ingyenesen tekinthető meg a találkozó.

A jegyeket a helyszínen a B-közép bejáratánál, a Stadion utcában található 2-es, illetve északon, a Szigeti útnál a 4-es és 5-ös pénztárban lehet megvenni. Belépéshez a B-közép szektorba a 3-as, az északi ülő szektorba az 5-ös kaput javasolják. Az elővételes jeggyel, vagy bérlettel rendelkezőknek megnyitják a 6/B kaput is, ahol gyorsabban juthatnak be.

Forrás: PMFC