Az ezüstéremért küzd hazai pályán a PMFC

2017. május 27. szombat 15:30

Az ezüstéremért küzd hazai pályán a PMFC

Május 27-én, szombaton az FC Dabas ellen játssza szezonbeli utolsó hazai bajnoki mérkőzését a PMFC. Márton Gáborék két fordulóval az NB III Közép-csoport vége előtt a második hely bebiztosítására hajtanak, ehhez viszont mindenképpen itthon kell tartaniuk a győzelemért járó három pontot.

Többször írtunk már a héten arról, hogy a szombati találkozó nem lesz egy a sok közül. Igyekszünk megadni a módját és ismét futballünnepet kívánunk varázsolni a Stadion utcába, mindez persze mit sem ér szurkolók nélkül. Gondolunk a fiatalokra is, hiszen gyermeknap alkalmából minden pécsi iskolás ingyenesen tekintheti meg a felnőttek meccsét.

Ezen kívül - várhatóan - nem csak a pécsi focisták ejtik ámulatba játékukkal a szurkolókat, fellép Pécs Város Mazsorett Együttese és Tánckara Tricky Ball-bemutatójával. Első nagyobb bemutatkozójukon az Ismerős Arcok együttes Nélküled című számára készülnek előadással, sőt, az együttes egy meglepetés koreográfiát is prezentál majd. Ráadásul az előrejelzések remek időt ígérnek a hétvégére.

Visszakanyarodva a harmadosztályú bajnokihoz, az FC Dabas jelenleg a tabella 11. helyén áll, ádáz harcot vív a bennmaradásért. Eddigi mérlegük 11 győzelem, 7 döntetlen és 14 vereség, 29 gólt lőttek és 34-et kaptak. A Pest megyeiek megszerzett pontjainak száma 40, ami harminccal kevesebb, mint amennyit a pécsiek gyűjtöttek. Őszi egymás elleni találkozónk szorosra sikeredett, Takács Ákos 82. percben szerzett találatával 1-0-ra nyertünk, remélhetőleg a mostani összecsapás simább lesz.

Az ezüstért folytatott harcban riválisunk a Szigetszentmiklósi TK, amely szombaton ahhoz a Szekszárdhoz látogat, amely hazai pályán csak a Budafoktól és a PMFC-től kapott ki, így bizakodhatunk abban, hogy már az utolsó találkozó előtt be tudjuk biztosítani a második helyet.

A május 27-én, 18:00-kor kezdődő találkozóra érvényes jegyeket keresse a helyszínen a B-közép bejáratánál, a Stadion utcában található 2-es, illetve északon, a Szigeti útnál a 4-es és 5-ös pénztárban. Belépéshez a B-közép szektorba a 3-as, az északi ülő szektorba az 5-ös kaput javasoljuk. Bérleteseink számára ezúttal is megnyitjuk a 6/B kaput. Kapunyitás: 17:00-tól. A belépők ára egységesen 500 Forint, 18 év alattiaknak és 65 év felettieknek ingyenes!

Forrás: PMFC