A második vonal jön csak a Mecsek Rallye-ra – Jelennek elege van

2011. július 11. hétfő 14:15

A második vonal jön csak a Mecsek Rallye-ra – Jelennek elege van

Az eddigi, negyvenhárom Mecsek Rallye mindegyikén a magyar autósport legjava égette a benzingőzt, a most csütörtökön rajtoló versenyre azonban csak a Rali2-es mezőny (R2), azaz gyakorlatilag a második vonal pilótái jönnek. Jelen István, az esemény szervezője nem árulta el, miért nem sikerült a legjobbakat Pécsre csalogatni, azt azonban határozottan kijelentette: a mostani mezőnnyel „csak nyűg van", így, ő bizonyosan nem szervez több futamot számukra. A héten a veterán autókból álló Historic Rallye is elrajtol, aki tehát nem versenyautóval közlekedik, készüljön fel az útlezárásokra a mecseki utakon.

A tavaly esztendőhöz hasonlóan idén is Pécsre látogat a Historic Rallye Európa-bajnoki sorozata, melyen csak az 1981 előtti technikával felszerelt autók indulhatnak. A veteránok mezőnye negyven tagból áll majd. Jelen István, az esemény szervezője szerint ez a szám „méltatlan a Mecsekhez".

Hogy finoman fogalmazzunk, a rendező a versenyek kapcsán tartott hétfői sajtótájékoztatón nem tűnt lelkesnek.

A program

A rali2 és a Historic-futam is július 14-én, csütörtökön rajtol az úgynevezett prológgal a kertvárosi plázánál. A pénteki verseny Bakonyán indul, a veterán járművek háromnegyed kilenckor, az R2 két órával később. Az útvonal érinti a pécsi campinget és Alsómocsoládot is. Szombaton a versenyzők Árpádtetőt és Nyárásvölgyet veszik célba. Az ünnepélyes díjátadót ugyanezen a napon tartják az Expo Centerben. Az érintett útszakaszokat másfél órával a verseny kezdete előtt zárják le. A teljes program a Mecsek Rallye oldalán olvasható.

- Amíg én is a szervezők között vagyok, több másodosztályú versenyt nem hozunk a Mecsekre, hiszen csak a nyűg van velük - fogalmazott.

Jelen István szerint a rendezőket „hülyére vette" a versenyzők egy része, akik nemrég újabb pályabejárást kértek, de erre mindössze öten jöttek el.

- Szerettünk volna első osztályú futamot is szervezni most nyáron. Hogy végül miért nem jött össze, nem szeretném elmondani, nem akarok ugyanis megbántani senkit - tette hozzá újságírói kérdésre.

Mivel a szponzorok sem álltak sorba, a 44. Mecsek Rallye sok tekintetben szegényesebb lesz, mint a tavalyi, nem lesz például kivetítő és lelátó a prológ versenynél. Mindenesetre a szerényebb körülmények ellenére a tavalyi szintet szeretnék hozni a szervezők, akik több tízezer nézőt várnak.

A rali2-es futamon több pécsi is indul, többek közt Ifj. Ranga László vagy éppen Baumgartner Balázs. Szeptemberben pedig nem csak az ország, hanem a világ legjobb ralisai is városunkba jönnek, az őszi futam ugyanis a világbajnoki sorozat része lesz.

Képünkön: Ronczyk József (balra), a főszponzor Drávanet képviselője és Jelen István (jobbra) szervező a hétfői sajtótájékoztatón. 

Kép és szöveg: Palotás P.