Így készülnek húsvétra a Baranyában élő horvát ajkú katolikus közösségek

Így készülnek húsvétra a Baranyában élő horvát ajkú katolikus közösségek A Baranyában élő horvát ajkú közösségek nagyböjti és nagyheti ünneplésének gazdag hagyományairól készített összefoglalót a Pécsi Egyházmegye.    Mintegy harminc éve már, hogy a pécsi és Pécs környéki horvátok megemlékeznek Jézus Krisztus kínszenvedéséről és haláláról a pécsi kálvárián. A virágvasárnap előtti pénteken idén a családokért imádkoztak a hívek, akik a szeretetért, megértésért, a békességért, valamint a családok megélhetéséért fohászkodtak anyanyelvükön. A keresztúti stációk között egyházi népénekek csendültek fel, melyek szövege és dallama segített...

Kiürítettek a tűzoltók egy baranyai általános iskolát

Kiürítettek a tűzoltók egy baranyai általános iskolát Elektromos zárlat okozta tűz miatt ki kellett üríteni csütörtökön a Szentlőrinci Általános és Alapfokú Művészeti Iskolát. Szerencsére csak egy gyakorlatról volt szó, amelyben az iskolások és tanáraik mellett a szigetvári, valamint a sellyei hivatásos tűzoltók vettek részt.     A feltevés szerint, az általános iskola nyugati felében, a II. emeleti Informatika teremben elektromos zárlat következtében tűz keletkezett. A tűzjelző megszólalt. A helyiségben 22 gyermek és tanáruk tartózkodott, akik elhagyták a tantermet és a kijelölt gyülekezési helyre távoztak. Két...

Lepottyant egy targonca egy kamionról Udvaron

Lepottyant egy targonca egy kamionról Udvaron Csütörtökre virradó éjszaka Udvaron egy pótkocsis gépszállító kamionról leesett egy elektromos targonca, amely az út közepén feküdt az oldalán.  A mohácsi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre és a tűzoltó gépjármű daruja segítségével a targoncát visszaállították a kerekeire, majd az úttestet letisztították. Az egység a targoncát átvizsgálta, áramtalanításra nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt. A műszaki mentés ideje alatt teljes útzár volt az érintett szakaszon.

Ismét eltűnt egy 15 éves...

Ismét eltűnt egy 15 éves fiú Pécsről - Látta? A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya...

Nincs áram, zárva a barlang...

Nincs áram, zárva a barlang és a Denevérmúzeum Abaligeten Bezárt az abaligeti cseppkőbarlang és a Denevérmúzeum.  A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága közleménye szerint...

Kis pécsi abszurd: a Nagy...

Kis pécsi abszurd: a Nagy Jenő utca egyik részén épült új járda, a másikon meg nem Születni, lakni tudni kell! Pécsett, a Nagy Jenő utca 18-as számú lépcsőház lakói ezt elmondhatják magukról. A pár méterrel...

Ingyenes a parkolás Pécsett...

Ingyenes a parkolás Pécsett a húsvéti hétvégén Nem kell fizetni az ünnepi hétvégén a parkolásért Pécs fizetős parkolási övezeteiben.   Pécs fizetős parkoló...

Nyoma veszett Pécsről egy...

Nyoma veszett Pécsről egy 15 éves fiúnak A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Balázs Dávid Olivér ügyében. ...

Húsvét minden napján...

Húsvét minden napján felkereshető a Tettyei Mésztufa-barlang Nagypénteken, nagyszombaton, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn naponta 10.00-18.00 óra között várják a látogatókat.   A...

Ezeken a helyszíneken lesznek püspöki szertartások a nagyhéten

Ezeken a helyszíneken lesznek püspöki szertartások a nagyhéten Felföldi László pécsi megyéspüspök az alább felsorolt időpontokban és helyszíneken mutat be szentmisét a nagyhéten a Pécsi Egyházmegyében:     Március 28-án, nagycsütörtökön 10.00 órakor olajszentelési szentmisét celebrál a pécsi székesegyházban (7621 Pécs, Dóm tér 1.). Március 28-án, nagycsütörtökön 18.00 órakor az utolsó vacsora emlékére szentmisét mutat be OZORÁN, a Szent István király-templomban (7086 Ozora, Szabadság tér 11.). Március 29-én, nagypénteken 15.00 órakor keresztúti ájtatosságot, majd 16.00 órakor az Úr szenvedésének ünneplése szertartását...

Ismét várja a kalandorokat a Mecsextrém Park

Ismét várja a kalandorokat a Mecsextrém Park A tavasz közeledtével újra élettel telik meg a Mecsek legkalandosabb tere, idén március 29-én nyit a Mecsextrém Park. A Mecsekerdő Zrt. gondozásában működő, a régió egyetlen, erdei kalandparkja ismét várja a kalandvágyókat, akik készen állnak arra, hogy kipróbálják magukat a park változatos játékkínálatában. Az egész napos kikapcsolódást kínáló Mecsextrém Park az országban egyedülálló módon korlátlan játékhasználatot biztosít látogatóinak. A különleges alpesi kötélpark, amely 3 éves kortól a nyugdíjas korosztályig mindenki számára kihívást és szórakozást ígér, a mesés erdei...

Kerekesszékes embert fosztott ki Pécs belvárosában egy gazember

Kerekesszékes embert fosztott ki Pécs belvárosában egy gazember A Pécsi Járásbíróság  kedden elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntettének alapos gyanúja miatt.  A nyomozás eddigi adatai szerint a sértett születésétől fogva nem tud önállóan beszélni és mozogni, csak elektromos kerekesszékével, de mozgása így is koordinálatlan.2022. március 22. napján az esti órákban a sértett az elektromos kerekesszékével Pécsett a belvárosban haladt. Amikor egy kijelölt gyalogátkelőhelyen átért, találkozott egy...

Lángra kapott a nádas a...

Lángra kapott a nádas a Mohácsi-szigeten Erdőirtásból származó tűzifa és nádas égett kedden Homorúd és Sárhát közötti területen, nagyjából félúton.  Bajai és...

Javában zajlik a...

Javában zajlik a lomtalanítás Pécsett, a lomizók és az őrzők is színre léptek Hetek óta tart a tavaszi lomtalanítás Pécsett, az utcákra bontott időpontok megtalálhatóak a Dél-Kom honlapján. A lomokra...

Zivatarokra, jégesőre...

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat Zivatarokra, jégesőre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat Baranyában is.   Veszélyjelzésben azt...

Droggal kereskedő bűnbandát...

Droggal kereskedő bűnbandát ítéltek el Pécsett A Pécsi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt első fokon elítélt vádlottak ítéletét helyben hagyta. ...

Éber kmb-sek kapcsoltak le...

Éber kmb-sek kapcsoltak le két baranyai betörőt A Siklósi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai hétfőn délelőtt szolgálatellátás közben figyeltek fel két férfira a város...

Már online is kitölthető a...

Már online is kitölthető a Pécsről a pécsiekkel kérdőív - Várja a válaszokat a nemzeti oldal jelöltje A nagy érdeklődésre való tekintettel mostantól online is kitölthető a Pécsről a pécsiekkel elnevezésű kérdőív, amelyben a...

Ismét a pécsi utcákat járja pénteken a legendás emeletes Ikarus - Bárki utazhat rajta

Ismét a pécsi utcákat járja pénteken a legendás emeletes Ikarus - Bárki utazhat rajta 1969 és 1976 között a baranyai vármegyeszékhelyen teljesített szolgálatot a MÁVAUT Ikarus 556-os emeletes busz, amelyet pénteken kívül-belül megújulva, teljes pompájában lehet ismét megcsodálni Pécsett nagypénteken.    A legendássá vált emeletes busz 1969. augusztus 20-án mutatkozott be Pécsett és 1976 júniusáig járta a város útjait. A közelmúltban teljesen felújított jármű tavaly először két éve, az Őszi Veteránjármű-kiállítás és Börzén volt a fő attrakció, rengetegen utaztak vele, illetve aki a városban aki látta a járművet az rögtön mobiltelefonjával lefotózta....

Rátámadt egy trágár eladó a vásárcsarnokban egy idős asszonyra - Videó!

Rátámadt egy trágár eladó a vásárcsarnokban egy idős asszonyra - Videó! A Pécsi Járási Ügyészség garázdaság vétségével vádolja a pécsi vásárcsarnokban pultot üzemeltető férfit, aki a trágár beszédét szóvá tevő vásárlóra támadt.     A vádirat szerint a sértett egy idős hölgy, aki 2023. december 8-án a déli órákban a vásárcsarnok egyik üzletében vásárolt és hallotta, hogy az üzlet tulajdonosa trágárul beszél a női alkalmazottakkal. A sértett ezt szóvá tette, mire a vádlott őt is trágár kifejezésekkel illette.A sértett ekkor közölte a vádlottal, hogy bejelenti viselkedését a piacfelügyelőnek. A vádlott ezt hallva kilépett az üzlet ajtaján...

Árokba hajtott és felborult egy autó Baranyában

Árokba hajtott és felborult egy autó Baranyában Vízelvezető árokba hajtott és felborult egy személyautó vasárnap délután Magyarszéken, a Kossuth Lajos utcában.     Az autóban ketten utaztak, a sofőr önerejéből ki tudott szállni, utasát a komlói hivatásos tűzoltók a szélvédő kivágását követően emelték ki a járműből. A sofőr könnyű, utasa súlyos sérüléseket szenvedett. A műszaki mentés félpályás útlezárás mellett zajlott. A hivatásos tűzoltókat a magyarszéki önkéntesek segítették
0 | 27 | 54 | 81 | 108 | 135 | 162 | 189 | 216 Következő »